Nyilatkozatban reagálnak a Református Diákotthon volt és jelenlegi bentlakói

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Az intézmény egykori és jelenlegi lakói nyilatkozatban fogalmazták meg észrevételeiket a székelyudvarhelyi Református Diákotthon kapcsán kirobbant botrány kapcsán. A dokumentumot változtatás nélkül közöljük.

2017. január 20., 12:242017. január 20., 12:24

2017. január 20., 12:262017. január 20., 12:26

Nyilatkozat a Református Diákotthon Alapítvány (RDA) körül kirobbant botrány kapcsán

Alulírottak, Református Diákotthon Alapítvány (RDA) egykori és jelenlegi bentlakói, az alábbiaknak szeretnénk hangot adni.

Mi, akik – az aktuális RDA-botrány kapcsán publikáló újságírókkal, a kommentelők nagy seregével ellentétben – éveken át éltünk az RDA falai között; mi, akik a jelenleg sérelmeiknek hangot adó egykori bentlakókkal azonos módon kellett eleget tegyünk az RDA szabályzatának, azonos módon kellett szót értenünk az intézmény vezetőségével, igazgatójával, amellett foglalunk állást, hogy az RDA-ról és Dobai László intézményigazgató munkásságáról médiában forgalmazott kép sok ponton sarkított és torz. Mint minden intézmény működése, kétségkívül az RDA rendszere is jobbítható – ehhez nyitottságot, eredményes párbeszédet kívánunk a bentlakás diákjainak és irányítóinak.

Az RDA bentlakásában töltött kamaszévek alatt mindannyian részesei voltunk kisebb-nagyobb (diák és diák, diák és vezetőség, diákság és vezetőség közötti) konfliktusoknak. Ezek közül minden jelentős konfliktus rendszerint bentlakáson belüli nyilvánosságban került kibeszélésre. Az esti vacsora és áhítat mindennap egybegyűjtötte a diákságot, alkalmat részben ez kínált, részben pedig a minden hónapban tartott nagygyűlés. Ugyanakkor a konfliktusokról általában az ilyen alkalmaktól függetlenül is mindenki értesült a diákotthonban. Ismerjük egymás jó és rossz történeteit. Ez egyrészt azért fontos, mert a közösen megélt események tartós kötőanyagai az RDA-ban szövődött barátságoknak. Másrészt azért, mert a konfliktusokról nyilatkozók állításait meg tudjuk erősíteni, tudjuk árnyalni, vagy ellent tudunk ezeknek mondani. Ahhoz, hogy az egykori konfliktusokra bárki is joggal hivatkozhasson, nem elégséges összegyűjteni az RDA-ból sérelemmel távozottak elbeszéléseit, hanem esetről esetre kell minél több kétséget kizáróan tisztázni a normasértés természetének, valósságának, valamint a szankció jogosságának és arányosságának kérdését.

Végezetül: bízunk benne, hogy az ügyben tudósító székelyföldi hírportálok a következőkben olyan szerkesztői figyelemmel fordulnak az írásaik alatt megjelenő, rendkívül vulgáris, durva és vagdalkozó olvasói bejegyzések felé, amely továbbra is teret nyit arra, hogy kivétel nélkül mindenki hangot adhasson véleményének, de csakis olyan hangnemben megfogalmazva, amely segíti az előremutató és érdemi párbeszéd kialakulását az RDA-eset vonatkozásában.

E nyilatkozatot 2017. jan. 17.óta 138 egykori és jelenlegi RDA-bentlakó írta alá; ugyanakkor a dokumentum még nem zárult le. Nevük, kilétük, az RDA-ban töltött éveik száma és megjegyzéseik itt megtekinthetőek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
Hirdetés