Kétszázezer egészségügyi kártya ér célba

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hargita megyében majdnem nyolcvanezer személy kapta már meg egészségügyi kártyáját, a hónap közepéig további 124 ezer kártyát kézbesít a Hargita Megyei Postahivatal, és ezzel le is zárul a folyamat.

Széchely István

2014. november 03., 19:192014. november 03., 19:19

Az egészségbiztosítással rendelkező felnőtt lakosságnak – tehát az egészségügyi kártyára jogosultaknak – majdnem a fele megkapta már a bankkártyához hasonló elektronikus azonosítóját Hargita megyében. A Hargita Megyei Postahivatal október 810. között kapta meg az első kártyaszállítmányokat az egészségbiztosítási pénztártól, ez majdnem nyolcvanezer kártyát jelent, melyeknek már nagyjából lezajlott a kézbesítése – tájékoztatott Dombi József, a hivatal vezetője.

Az egészségbiztosítási pénztár és a posta közötti megállapodás értelmében a Román Postának húsz nap alatt kell eljuttatnia az elektronikus azonosítókat a jogosultakhoz, így az első kártyaszállítmányok kézbesítéséről szóló elszámolást november 35. között végzi el a megyei postahivatal. 

Zajlik a második szállítmány kipostázása is

A második egészségügyikártya-szállítmány október 2022. között érkezett meg a megyei postahivatalba, ezek a csomagok összesen 124 ezer kártyát tartalmaztak. A második szállítmány kipostázása is zajlik már, ezek kézbesítése is befejeződik a hónap első felében, és a hónap közepén az elszámolásra is sor kerül – tudtuk meg Dombi Józseftől. A megyei postahivatal vezetője azt is közölte, hogy a két kártyaszállítmány az összes Hargita megyei jogosult kártyáját tartalmazta, így november közepéig mindenki megkapja az azonosítót.

A páciens beleegyezésével „okosítható” a kártya

A kártyákat a címzettek felnőtt családtagjai is átvehetik, tehát elég, ha egy családból az egyik jogosult otthon tartózkodik a postás érkezésekor. A kézbesítés módjára vonatkozó előírás szerint amennyiben a postás senkit nem talál otthon, hátrahagyja telefonszámát, így a kézbesítés második időpontjáról egyeztethet vele a címzett. Ellenkező esetben a postás második nap újra megpróbálja átadni az egészségügyi kártyát. Ha akkor sem jár sikerrel, a körzethez tartozó postahivatalban leadja, itt tíz napig még átveheti a küldeményt a címzett, csak ezt követően küldik vissza a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztárhoz. A gyakorlatban azonban rendszerint az történik, hogy a kézbesítés helyett a jogosultak postaládájában hagyják a kártyát a postások.

Az egészségügyi kártya a páciens azonosítására szolgáló adatokhoz jelent kulcsot az egészségügyi rendszerben, de a kártya birtokosának hozzájárulása esetén a krónikus és életveszélyt jelentő betegségeiről, vércsoportjáról szóló információk is lekérhetők lesznek a rendszerből, valamint az esetleges beleegyezése, ha halála esetén szervdonorrá válna. A kártyák tulajdonosainak ezekről akkor kell majd nyilatkozniuk, amikor a kártyával és a mellé kapott nyomtatvánnyal felkeresik háziorvosukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Későre kezdődött a kivitelezés, nem fejezték be a bölcsődeépítést Szentegyházán

Évekig elhúzódott az Országos Beruházási Társaság (CNI) által lebonyolított adminisztratív munka, ezért nem sikerült az augusztus végi határidőre megépíteni a szentegyházi bölcsődét – közölte meglátását a polgármester.

Későre kezdődött a kivitelezés, nem fejezték be a bölcsődeépítést Szentegyházán
Hirdetés
2026. szeptember 06., vasárnap

Iskolakezdés és útlezárások: torlódásokkal teli, nehéz reggel jön Székelyudvarhelyen

Hosszabb menetidőre és megnövekedett forgalomra figyelmeztet a helyi rendőrség szeptember 7-én, az új tanév első napján. Az iskolák környékén és a város főbb útvonalain már a reggeli órákban torlódások alakulhatnak ki.

Iskolakezdés és útlezárások: torlódásokkal teli, nehéz reggel jön Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 04., péntek

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása

Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása
2026. szeptember 04., péntek

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban

Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében
2026. szeptember 03., csütörtök

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost
2026. szeptember 03., csütörtök

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek

A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván
2026. szeptember 01., kedd

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen

Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 01., kedd

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát

Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát
Hirdetés