
Fotó: Mihály Csaba
A nők iránti tisztelet és megbecsülés napja március nyolcadika. Nem a gyengébbik, hanem a bátrabbik nemet ünnepeljük ma, hiszen a nők szinte minden szerepben teljesítenek, olykor a sokéves előítéleteket és a nők szerepéről szóló merev felfogásokat is felborítják álmaikért. Ilyen nőket mutatunk be.
2016. március 08., 14:152016. március 08., 14:15
Kovács Katalin érdeme, hogy Székelyderzsnek önkéntes tűzoltócsapata van. Közösségére gondolt, amikor elkezdte a helyi csapat toborzását, hiszen tűzvészkor sok időbe telik, míg az udvarhelyi hivatásos tűzoltók a helyszínre érnek. Egy éve alapította meg a tűzoltóegyesületet és kezdett hozzá a felszerelés bővítéséhez. Azt mondja, mindig jobban szeretett dolgozni férfiakkal, jobb szakmai kapcsolatokat tudott kialakítani velük. A derzsi önkéntes tűzoltóegységnek 21 tagja van, ő az egyetlen nő, és egyben a csapat vezetője is. Mivel a helyi polgármesteri hivatal még nem hirdette meg a tűzoltó-parancsnoki állást, így hivatalosan még nem a csapat parancsnoka, ám ez az álma. Szereti a munkáját, a legnagyobb örömet a csapat hozzáállása jelenti számára. Sosem találkozott előítéletekkel, a helybéli fiatalokból álló egység sosem éreztette vele, hogy jobban kéne teljesítsen csak azért, mert nő.
Bíró Enikő a Székelyudvarhelyi Vasas Femina és a székelyföldi női ifjúsági labdarúgó-válogatott játékosa, emellett játékvezető az udvarhelyi körzeti labdarúgó-bajnokságokon. A néptánc, társasági tánc és kézilabda után a labdarúgás volt az, ami többet jelentett számára, mint egy sport, a mindenévé vált. Barátnőit is meggyőzte, hogy a focicsapat tagjai legyenek. Úgy véli, rengeteg pozitívumot hozott az életébe. A játékvezetésre fiú barátai vették rá, s noha az első mérkőzésnél félt, később rájött, hogy a bíráskodás számára kikapcsolódást jelent.
„Az elején semmibe vettek a szurkolók, ki kellett érdemeljem a tiszteletüket. Nem durváskodtak, ám azt hitték, nem jók a döntéseim, mert lány vagyok. Határozott maradtam, kiálltam a döntéseim mellett” – mondta, elárulva, hogy a játékosok inkább bókolással próbálkoznak, hogy enyhítsen a büntetéseken.
Szeretné folytatni a játékvezetést a továbbiakban, mert tanulni és fejlődni szeretne. Ha választhatna, akkor egy amerikai–német női válogatott mérkőzésen lenne játékvezető. Enikő szerint azért fogadják el nehezebben a női labdarúgás fogalmát, mert mindig a férfi csapatokhoz viszonyítják, nem gondolkodnak azon, hogy a nők másak.
Oana Sălăjeannal talán találkozhattak a székelyudvarhelyi sofőrök, amennyiben vezetés közben túllépték a megengedett sebességhatárt, hiszen 2013 óta a rendőrség közlekedésrendészeti osztályának tagja. Mint elárulta, négyéves kora óta vágyik arra, hogy rendőr legyen. Bár nem sikerült elsőre a felvételije a rendőrakadémiára, az álma végül mégis valóra vált. Szerinte nem mindenki hivatott arra, hogy rendőr legyen, ez a személyiségtől függ. Úgy véli, munkatársai jól fogadták, noha ő volt az első nő, aki csatlakozott az udvarhelyi rendőrség munkaközösségéhez.
„Eleinte megijedtek a sofőrök, amikor meglátták, hogy rendőrnő állítja meg őket. Lehet, még sosem találkoztak addig női közlekedési rendőrrel” – idézte fel a kezdeteket, ám úgy véli, egyben kellemes meglepetés is lehetett. Voltak olyanok is, akik örvendtek, hogy nő éri őket tetten, ugyanis könnyebben fogadják el a bírságot, mások viszont nehezebben viselték. Hallotta ő is, hogy a rendőrnők állítólag súlyosabb pénzbírságokat rónak ki, bevallása szerint eddig nem adott senkinek sem eltúlzott büntetést, mindig az alsó határnál szabja meg a szankciót.
„Vannak nők is, akik rosszul vezetnek, de férfiak is. Ezt nem a bírságok arányából lehet megállapítani, hiszen a vezetést szeretni kell, mint mindent, amit teszünk” – véli a rendőrnő, aki arra biztatja a hölgyeket, hogy bátrabban vezessenek.
Szeretett vezetni és motorozni, ezért lett oktató György-Szabó Csilla. Úgy véli, szerencsés volt, amikor egy álláshirdetés miatt belekezdett a szakmájába, hiszen mára már annyi diákja van, hogy estig tartanak az órái. Motorvezetést is tanított, a nagy kategóriás vasparipákat is megszelídítette már, de a legjobb érzés számára, ha tanítványainak sikerül a gyakorlati vizsga. „A kommunikációból élek” – összegezte munkája lényegét. Nem találkozott előítéletekkel, sem diákjai, sem a szülők nem kérdőjelezték meg a képességeit, csupán a férje az, aki szerint nem tud vezetni. „Általában azt gondolják, hogy a férfiak könnyebben tanulnak meg vezetni, mert gyerekkoruk óta kocsikkal játszanak, ám a nők is jól teljesítenek, a parkolásnál is csak az önbizalom hiányzik” – válaszolta arra a kérdésre, hogy melyik nem sajátítja el jobban a vezetést.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!