
Fotó: Thomas Campean
Ismét színre léptek Udvarhelyszék fiatal tehetségei a Hajnalcsillag népdalvetélkedőn. Szerda délután harminchat felsőbb osztályos tanuló mérte össze tudását a Tamási Áron Gimnázium Nyírő József dísztermében.
2015. január 21., 21:432015. január 21., 21:43
2015. január 22., 16:162015. január 22., 16:16
A hagyományokhoz híven közös énekléssel kezdték el az immár hetedik alkalommal megszervezett vetélkedőt. „Örvendek, hogy olyanokat is láttam a versenyzők között, akik elsős koruk óta vetélkedtek, akiknek fejlődését követhettük” – mondta László Judit szervező. Előbb az 5–7. osztályos diákok, majd a 8–12. osztályosok vetélkedtek. A fiatalok először szabadon választott népdallal mutatkoztak be, majd a háromtagú zsűri kiválasztott számukra egy másikat tízdalos repertoárjukból. Fellépésüket Major Magdolna zenetanárnő, Haáz Margó óvónő és László Judit értékelte. Emellett a versenyzők szavazócédulákat is kaptak, így voksolhattak egymásra.
Kedden, az 1–2. osztályosok kategóriájában első díjat kapott Mihály Panna, a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kisdiákja, második lett Marossy Anna Eszter, a Tamási Áron Gimnázium tanulója, harmadik helyezést ért el Novák Tímea, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum tanulója és Simó Janka, a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákja. A 3–4. osztályosok között első díjat kapott Geréb Ajnácska és Fábián Katalin, mindketten az Orbán Balázs Általános Iskola tanulói. Második lett Bencze Evelin, a lövétei Székely Mózes Általános Iskola diákja és Bíró Csenge, a keresztúri Berde Mózes Unitárius Kollégium tanulója. Harmadik lett Karácsony Árpád Dániel, a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulója és Murzán Zoltán, az Orbán Balázs Általános Iskola diákja.
Szerdán a Hajnalcsillag népdalvetélkedőn a 5-7. osztályos kategóriában első díjat kapott Sándor Zsombor László, a Tamási Áron Gimnázium diákja, második lett András Zsolt, a lövétei Székely Mózes Általános Iskola tanulója és Both Gabriella a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, harmadik pedig Sándor Sarolta , a szentegyházi Tamási Áron Általános Iskola diákja. Dicséretet kapott Székely Kincső, a Bethlen Gábor Általános Iskola diákja, Elekes Szabina és Szász Orsolya, mindketten a szentegyházi Tamási Áron Általános Iskola tanulói, valamint Karácsony Orsolya és Usier Tamara a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulói. A versenyzők szavazata alapján közönségdíjat kapott Both Gabriella.
A 8-12. osztályos kategóriában Fábián Annamária, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákja és Sövér Benedek Tímea, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola tanulója kapott első díjat. Második helyezet ért el Egyed Réka, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulója és Dániel Kinga, a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát képviselve. Harmadik lett Zsombori Bíborka és D. Varga Eszter, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulói. A versenyzők szavazata alapján közönségdíjat kapott Egyed Réka.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!