
Fotó: Barabás Ákos
A megyei önkormányzat legutóbbi közlése szerint az állami vasúttársaság azt ígérte: július végéig beindítják a Segesvár–Székelyudvarhely vasútjáratokat. Mint kedden kiderült, egyelőre sem azt, hogy újraindul, sem ennek ellenkezőjét nem tudni.
2015. július 22., 14:432015. július 22., 14:43
2015. július 22., 14:442015. július 22., 14:44
Becslések szerint mintegy 600–700 ingázó, diákok és munkások utaztak naponta a székely gőzössel, melyet – több más járatával együtt – a Regiotrans Kft. márciusban felfüggesztett. Az ügyben többszöri egyeztetés zajlott az érdekelt felekkel, végül a megyeit tanács azt az ígértet kapta a CFR személyszállító részlegének igazgatójától, hogy a hónap végéig ismét elindítják a szerelvényeket.
A témában legutóbb június elején beszéltünk Incze Csongorral, Hargita Megye Tanácsának alelnökével, azonban – mint kedden elmondta – fejlemény azóta nem történt. „Igyekszünk felvenni a kapcsolatot az állami vasúttársasággal, hiszen július vége valóban a nyakunkon van. Egyelőre azonban nem tudunk új információval szolgálni” – magyarázta az elöljáró. Hozzátette: a székely gőzös elindítását megelőzően a Székelyudvarhely–Székelykeresztúr szakaszon több helyen is javítási munkálatokat kell végezni, a vonat csak ezek után tud majd ismét közlekedni a vonalon.
„Az elmúlt évtizedben semmilyen karbantartási munkálatot nem végeztek ezen a szakaszon, így a CFR szakemberei több javításra szoruló részt is beazonosítottak. Tudomásom szerint több helyen a talpfák kijavítására, bizonyos szakaszokon pedig a sínpárok cseréjére is szükség van” – sorolta Incze. Hangsúlyozta, a CFR közlése szerint a vonalon elindítandó szerelvény indulásra készen áll, ám a székely gőzös csupán a javítási munkálatok elvégzése után kerülhet ismét sínre.
„Reményeink szerint a napokban választ kapunk az állami vasúttársaság képviselőitől, így hamarosan naprakész válaszokkal szolgálhatunk, hiszen tudjuk, több száz embert érint és érdekel ez a kérdés” – jegyezte meg Incze Csongor.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!