Nem nyugodhat a korondi, aki felvette a kesztyűt megyei tanáccsal szemben

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Folytatódik a székelyudvarhelyi bíróságon a Hargita megyei tanács által Séra Zoltán ellen tavaly indított per a Korondra tervezett hulladéktömörítő állomás ügyében. Séra jogi úton akadályozta meg, hogy házától csupán hét méterre felépüljön a telep, azóta új helyszínt jelöltek ki a hulladéktömörítőnek, ám a folytatódó perek miatt Séra úgy érzi, még mindig célpontja a megyei tanácsnak.

Jánosi András

2016. szeptember 12., 13:262016. szeptember 12., 13:26

„Pedig már megvették a területet, ahova költöztetnék a projektet, nem tudom, miért kell rajtam elverniük a port” – fogalmazott a korondi férfi. A hétfőn folytatódó perben ugyanis a megyei tanács egy községjegyzői aláírás hiánya miatt továbbra is kéri a Séra házára kiadott építési engedély visszavonását és a több mint 15 éve lakott ingatlan lebontását. Az ügyben egyébként nemcsak ellene, hanem Korond község önkormányzata, valamint külön a polgármester ellen is pert folytat a megyei tanács.

Előzmények
A korondi Séra Zoltán tavaly nyáron támadta meg jogi úton Hargita megye integrált hulladékgazdálkodási projektjének korondi építési engedélyét, mert a telepet kétszáz méter helyett házától mindössze hét és fél méterre tervezték felépíteni. A kivitelező lázasan dolgozott, ám Séra egy bírósági végzéssel elérte az építkezés ideiglenes felfüggesztését, amit egy bírósági végrehajtóval érvényesíttetett tavaly augusztus 21-én. Válaszul a megyei tanács pereket indított ellene, háza építési engedélyének visszavonását kérve a bíróságtól. A perekből több jelenleg is folyamatban van, de a korondi önkormányzat által megvásárolt új területen még a munkálatok előkészítése sem kezdődött el.

Séra egy éve kérte a hulladéktömörítő építésének felfüggesztését, és kérését jóváhagyta a csíkszeredai törvényszék. Ezt az ítéletet fellebbezte meg a megyei tanács, de a kérést visszautasította a marosvásárhelyi táblabíróság. Egy hete azonban Séra idézést kapott, mivel ugyanabban az ügyben múlt péntekre tárgyalást tűzött ki a táblabíróság. Az új tárgyalás okát nem ismeri, még ügyvédje, Nicchi Anca Andreea sem tudta tájékoztatni, ugyanis az idézéshez nem kapott felvilágosító iratokat. Nicchi azt tanácsolta neki, hogy az iratok hiányában hagyja figyelmen kívül az idézést. Ez hasznos javaslatnak bizonyult, ugyanis csak egy adminisztratív eljárásról volt szó: a megyei tanács a per során korábban letett kauciót igényelte vissza, és ehhez nem volt szükség Séra jelenlétére.

A jogi eljárások költségeit halmozó családapa úgy érzi, megpróbálják ellehetetleníteni, pedig perek hosszú sorával sem nyerhet már a megyei tanács az ügyben.

Szó sincs arról, hogy bárkit is büntetnének, egyszerűen arról van szó, hogy a tervek módosítását meg kell indokolni ahhoz, hogy a finanszírozó engedélyezze a projekt folytatását. Az európai uniós alapokból finanszírozott projekt tervei nem módosíthatók, amíg minden jogi lehetőséget ki nem merítenek – nyilatkozta lapunknak júliusban Zólya László András, a hulladéktömörítő állomás projektmenedzsere.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés