
Fotó: Lukácsi Lehel
A kisérettségi végleges eredményei szerint Hargita megyében még egy tized százalékban sem módosult az átmenési arány az óvások kivizsgálása után. A román vizsga tételsorára még a szaktanárok is panaszkodnak.
2014. július 02., 13:162014. július 02., 13:16
2014. július 02., 14:032014. július 02., 14:03
Összesen 186 kisérettségi dolgozat jegyét óvták meg a vizsgázók Hargita megyében, az dolgozatokat az elmúlt napokban javították újra, majd kedden a Hargita Megyei Tanfelügyelőség közölte a végleges eredményeket, amelyeket az általános iskolákban is kifüggesztettek. Az óvásoknak több mint fele a román dolgozatokra vonatkozott, ebből a tantárgyból 113, magyarból 46, matematikából pedig 27 óvást nyújtottak be a vizsgázok. Az újrajavított dolgozatok felének esetében módosult a jegy, románból többnyire nőt, a magyar vizsga esetében is hasonló arányban módosultak a jegyek, ám többségükben csökkentek, a matematika-dolgozatok jegye pedig általában változatlan maradt – tudtuk meg Hodgyai László tanfelügyelőtől.
A kisérettségi végleges eredménye szerint mindössze 0,07 százalékkal nőtt az átmenési arány Hargita megyében a dolgozatok újrajavítását követően, vagyis a mintegy 2700 vizsgázónak 65,31 százaléka ért el átmenő átlagot. Tantárgyakra lebontva eltérők az eredmények, a vizsgázók 88,53 százaléka ötöst vagy annál magasabb jegyet kapott magyardolgozatára, matematikából 66,24 százalékuk, románból viszont mindössze 42,26 százaléknyian kaptak legalább ötöst, vagyis a vizsgázóknak több mint fele elbukott ezen a képességfelmérőn.
Botrányos tételsor
A román vizsga feladatait egyébként a szülők, diákok, sőt még maguk a szaktanárok is kifogásolják. A szülőket tömörítő országos szövetség Remus Pricopie oktatási miniszterhez fordult, arra panaszkodva, hogy a nyolcadikosok olyan feladatokat kaptak a kisérettségin, amelyek nem is szerepeltek tananyagukban, hiszen azokat középiskolában oktatják. Ezt kifogásolja a diákok szövetsége is, azt követelve, hogy mondjanak le a tételeket kidolgozó szakemberek.
A szakember szerint is túlzás
Nagyon nehéz volt az idei tételsor, nemcsak a magyar, hanem a román anyanyelvű diákok számára is – mondta el Dombi Gabriella, a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola romántanárnője, aki javítóként is részt vett a kisérettségin. Benne van a vizsga nyelvtanfeladata a tananyagban, és vizsgaanyagnak is része, de nem nyolcadikosoknak való feladat ez. Gyakorolták ugyan az órákon, de már akkor látták, hogy a diákok nem boldogulnak vele, egyszerűen meghaladja képességeiket – mondta a pedagógus.
A vizsgázóknak az egyik feladat utasítására szabadon kellett fogalmazniuk, a tanárnő ezt a feladatot szintén túlzónak tartja. Egy szimbolista költő versének üzenetéről kellett volna véleményt írniuk, azaz először meg kellett volna fejteniük a szöveg üzenetét, majd erről véleményt fogalmazniuk román nyelven – mondta el Dombi Gabriella, többször is elismételve, hogy a hasonló feladatok egyszerűen nem nyolcadikosoknak valók, és a tételkidolgozók elvárnák, hogy ezek a gyerekek pszichológusok módjára tudjanak elemezni, amire egyébként sokszor még a felnőttek sem képesek.
Kudarc ez a gyereknek, a szülőnek és a pedagógusnak egyaránt, mindenki a másikat hibáztatja, és ebből semmi jó nem származik – fogalmazott a román kisérettségi vizsgával kapcsolatosan a pedagógus.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!