
Hivatalból indított kivizsgálást a székelyudvarhelyi rendőrség azon csütörtök esti sérülés ügyében, melynek körülményeire maga az áldozat sem emlékszik tisztán. Szemtanúk szerint egy úttesten fekvő férfit részesítettek elsősegélyben Udvarhelyen – mellette a biciklije hevert –, majd vitték be mentővel a kórházba.
2016. április 08., 19:282016. április 08., 19:28
2016. április 08., 19:292016. április 08., 19:29
A kórház sürgősségi osztályáról este fél tízkor értesítették a rendőrséget a fejsérülést szenvedő áldozattal kapcsolatban – tudatta lapunkkal Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kivizsgálást a körülmények kiderítése érdekében folytatja a rendőrség, ugyanis az áldozat vallomásából nem derül ki, hogyan szerezte a fejsérülést. Először azt mondta, elszédült és elesett, majd mintha valaki megütötte volna, és látott volna egy másik kerékpárost elmenekülni – nem emlékezett pontosan.
A szóvivő elmondta, hogy a 44 éves, székelyudvarhelyi H. L. a Szabók és Építők utcák kereszteződésénél várt a feleségére, amikor elesett. „Az igazságra vagyunk kíváncsiak, ha bűncselekmény történt, akkor felelősségre vonjuk az elkövetőt” – tette hozzá a szóvivő.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!