
Fotó: Barcsa István
Szombaton rendezi meg évkezdő közös futását a Feel Good Sportegyesület és a Gondűző Szálloda. Az eseményre bárki benevezhet, hiszen a lényeg ezúttal nem a verseny, hanem hogy minél többen sportosan és egészségesen indítsák az új esztendőt, vidám és motiváló közösségben.
2017. január 13., 14:472017. január 13., 14:47
Az évnyitó szaladásra korábban az új esztendő első szombatján kerítettek sort, idén azonban a nagy hideg miatt egy hetet halasztották. A részvevők a Gondűző Szállodától indulnak, és majd oda is érkeznek vissza. Itt 11 órától fogadják a nevezéseket, aztán háromnegyed 12-től közös bemelegítést tartanak, 12-kor pedig elindulnak.
Az útvonal: Gondűző Szálloda, Rózsa utca, Nagy-oldal, Mondó-hegy (Patakfalvi kilátó), Nagy-oldal, Rózsa utca, Iskola utca, Gondűző Szálloda. Erőnlét függvényében 8 és 10 kilométeres távok közül lehet választani. A visszaérkezőket a szállodában teával, kávéval és gyümölcsökkel várják.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
szóljon hozzá!