Nehézkesen indul a dinnyeszezon

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Harmadik hete kapható a teleormani dinnye a székelyudvarhelyi piacon. Az árusok szerint a sok eső miatt eddig elmaradnak a vásárlók. Kissé csökkent a piaci eladók bevétele tavalyihoz képest, mivel az üzletekben is lehet dinnyét vásárolni, a fogyasztók többsége azonban még mindig őket választja.

Fülöp-Székely Botond

2014. július 15., 11:452014. július 15., 11:45

2014. július 15., 11:462014. július 15., 11:46

A székelyudvarhelyi piacon a görögdinnye kilója két lejbe kerül, a sárgadinnyét pedig kilónként öt lejért lehet hazavinni. „Bár Teleorman megyében nagyon sok dinnye termett, a sok esőzés miatt nehéz eladni ezeket Székelyudvarhelyen” – magyarázta Cristea Casandre, aki nyári munkaként vállalta a gyümölcsárulást. A tanuló elmondta, először van városunkban, és nagyon tetszik neki a vidék. Körülbelül két hónapig lesz itt, addig pedig társaival együtt bérelt lakásban laknak, nem messze attól a helytől, ahol árulnak. Megéri otthonától ennyire messze értékesítenie áruját, hiszen Teleorman megyében csak fele annyi pénzért lehet eladni a terményt.

„A legfinomabb görögdinnyét úgy lehet felismerni, ha megkopogtatva telítettnek hangzik, illetve az is fontos, hogy vékony legyen a héja. A sárgadinnye esetén illat alapján lehet megmondani, hogy eléggé érett-e a gyümölcs” – részletezte lapunknak Miklós Lorena, aki szintén a dél-romániai megyéből származik. Rámutatott, néhány fogyasztó a multinacionális cégek üzleteit választja a bevásárláshoz, többségük azonban úgyis a piacon vesz dinnyét, ezért stabil klienskörrel rendelkeznek. Áruba bocsátott termékeiket maguk termesztik, családi vállalkozásként. Augusztus végéig lesznek Székelyudvarhelyen, majd jövő júliusig ismét Teleorman megyében dolgoznak földjeiken.


Vesszük, mert szeretjük

„Gyerekként nagyon sok dinnyét loptunk a barátaimmal, amikor Magyarországon dolgoztunk egy munkatáborban. Ez volt az egyetlen csemege, amivel a munkáltatók által meghatározott ételeinket kiegészíthettük, ezért hamar megszerettem a gyümölcsöt” – mesélte lapunknak Nagy István, aki éppen vásárolni készült. Nagyjából egy héten kétszer szokott piacra járni, ilyenkor rendszerint egy vagy két darabot visz haza családjának. Kovács Emese is szívesen vesz dinnyét, mint mondta, gyerekei nagyon szeretik, ezért ezzel jutalmazza őket, ha jól viselkednek. Ugyanakkor megjegyezte, a nehezebb ételek mellé finom desszert lehet a lédús gyümölcs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés