Nehéz a megbocsátás

Folyamatban van a rendőrségi kivizsgálása az elmúlt időszakban történt kórházi agressziónak, hamarosan az ügyészség is megkapja az esetet. Megtudtuk, időközben a bántalmazott felek is ügyvédet fogadtak, és remélik, mihamarabb lezárhatják az ügyet. Fizikailag. Hogy lélekben erre mikor kerülhet sor, még ők sem tudják.

Jánosi András

2014. július 04., 11:282014. július 04., 11:28

Durván bántalmazta közvetlen munkatársát a székelyudvarhelyi kórházban egy biztonsági alkalmazott, majd annak segítségére siető lánytestvérét – számoltunk be nemrég az agresszióról. Az incidenst a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette, melynek felvételei bizonyítékként szerepelnek abban a bűnügyi kivizsgálásban, amit a rendőrség indított.

Nem akarnak többé félni

„Sohasem képzeltem volna, hogy egy lelki trauma ennyire meg tudja viselni az embert – érzékelteti helyzetét a bántalmazott hölgy, aki a kórház információs irodájában dolgozott június elejéig –, annak ellenére sem, hogy munkahelyemen gyakran voltam tanúja agresszió eredményének. Jóllehet azt érthették korábbi nyilatkozataimból, hogy nem zárkózom el a békülés gondolatától, viszont megbocsátani soha nem tudok.” A feljelentést sem anyagi megfontolásból tette, nem a pénz motiválja, csak azt szeretné, hogy többé ne legyen oka félni, illetve a bántalmazó elnyerje méltó büntetését. „Sajnos a megbánásnak fikarcnyi jelét sem tudtam felfedezni a bántalmazóban” – panaszolta a hölgy. Időközben ügyvédet is fogadtak, de nem polgári perben akarják felelősségre vonni a bántalmazót, hanem arra számítanak, hogy miután a bűnügyi kivizsgálás vádiratot eredményez, a bűnügyi perben mint magánvádlók fognak részt venni.

Szó sincs összeveszésről

„Ahhoz, hogy békülési szándéka legyen valakinek, előbb össze kell veszni, de ügyfeleimnek még az esélyt sem adták meg arra, hogy összevesszenek – állítja Marosi György, az áldozatok ügyvédje. „Egyszerűen leütötték őket. Minősíthetetlen cselekedet egy biztonsági alkalmazott részéről, hogy földön lévő emberbe rúg, de még ezt is felülmúlja, amikor ököllel leüti a lánytestvért. Láttam a videofelvételt, és még most is rettegéssel tölt el az agresszió mértéke.”

Tehetetlen bántalmazó?

Az agresszor kezdetben nem akart nyilatkozni lapunknak, ám úgy véli, joga van védekezni a vádak ellen. Azt sajnálja, hogy bár ő mindig segítőkész volt, és hűségét több alkalommal is bizonyította, most, amikor bajba került, mindenki elpártol mellőle. Biztonsági őrként rengeteg veszélyes helyzetben védte azokat az embereket, akik most ellene fordulnak. Nehéz elképzelnie, hogy súlyosabb büntetést kapjon. „Mert fizetni nem tudok – mondja. Emiatt most sem munkahelyem, sem jövedelmem nincs. Így kell fizetnem bankkölcsönt és gyermektartást. Mit teszek, ha pénzkövetelésüket jóváhagyják?”

Közeleg a felelősségre vonás

A rendőrségi kivizsgálásnak ugyan még nincs vége, de Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője úgy tudja, a bűnügyi iratcsomó nemsokára az ügyészséghez kerül. „Ha mindenki rendesen végzi a munkáját, akkor nemsokára lezárjuk az ügyet” – teszi hozzá a rendőrségi szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés