
Fotó: Barcsa István
Zsúfolásig telt kedden délután a Művelődési Ház nagyterme a székelyudvarhelyi Villanytelepi Napközi Otthon létrejöttének negyvenedik évfordulója alkalmából szervezett ünnepélyen.
2013. április 23., 20:072013. április 23., 20:07
2013. április 23., 20:082013. április 23., 20:08
A napközi az 1972–73-as tanévben kezdte meg működését, ma nyolc csoportban összesen százkilencven gyermeket foglalkoztatnak benne. Az évfordulóra egy albumba összegyűjtötték az eltelt negyven év jeles pillanatait, melyet ez alkalommal levetítettek.
A délután öt órakor a helyi Művelődési Házban tartott ünnepséget Péter Edit, az intézmény igazgatója nyitotta meg. Elmondta, az elmúlt negyven évben százharminc alkalmazott dolgozott az intézményben, akik több mint kétezer-kétszáz gyermeket neveltek ki. Ünnepi beszédében egyebek közt kitért az utóbbi kormányváltásokra is, melyek hol negatívan, hol pozitívan érintették a pedagógusok munkáját. Két volt Villanytelepi napközis, valamint a jelenlegi óvodások és alkalmazottak véleményéből való szemelgetés után Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere mondott beszédet.
Ezután a napközibe járó nagycsoportos gyermekek előadása következett, melynek során mondókák és énekek hangzottak el. A rendezvény a csíkszeredai Boszorkák bábcsoport Fakalinka című játékával zárult. A szülőkön, nagyszülőkön kívül az ünnepségen részt vettek azok a pedagógusok és volt munkatársak is, akik 1972 óta a napköziben dolgoztak.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!