Több mint 400 gyalogos zarándok indult Székelyudvarhelyről

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Mosolyok, könnyes pillantások, útra indító áldások, ölelések – rendkívüli hangulatú hitélmény a Kis Szent Teréz-plébániatemplom előtt a zarándokbúcsúzás. Az elhaladó emberáradat éneke, imája visszahangzott még, amikor egy maradó néni felsóhajtott: a jó Isten segélje…

Molnár Melinda

2012. május 25., 09:582012. május 25., 09:58

A korai harangszó egybehívta az istenházába a kísérőket és a gyalogszerrel zarándoklókat. Felkerültek a teherautóra a nagy csomagok és zsúfolásig megtelt a templom. Majd felhangzott a Szentélek-hívó dal a Hálaluja Ifjúsági Zenekar kíséretével: béke és áldás szálljon.

Sok helységből, sokféle családból, közösségből jött össze a zarándoknép, hogy szent elszántsággal, énekelve-imádkozva felkerekedjen, elviselve az időjárás viszontagságait, az út nehézségeit megéljék az összetartozás érzését.

A zarándoklat indító szentmiséjén az ősi Mária-tisztelet jegyében lelki közösségbe vágyóknak Botár Gábor plébános fogalmazott útravalót. „Azért megyünk a székelység szentélyébe, mert szeretjük Csíksomlyót, egyházunkat, nemzetünket”. A húsvéti idő örömútját járva egy-egy stációnál megállunk. A napokban, úgy mint őseink, lerójuk tiszteletünket a csíksomlyói Szűzanyánál. Kérve: múljanak el szomorúságaink, legyen teljes az örömünk. A Boldogasszony hite azt példázza legyünk hűségesek a sötétségben is ahhoz, amit világosságban látunk. Sokezredmagunkkal évről évre a csíksomlyói Nyeregben, a székelység kelyhében ünnepeljük az egyház születésnapját, a pünkösdöt. A Szűzanya arra tanít: úgy éljük meg hivatásunkat, hogy a világba hozzuk Istent.

 

Záró áldás után a zászlóvivők és szolgálattevők vezetésével négyes sorba felsorakozva indult a menetoszlop. Még nem nagy a forgalom, ragyog a nap és az éjszakai eső nyomán kellemesen hűvös van. A betegeket, időseket lélekben viszik magukkal a Csíksomlyóra indulók. Imádkoznak azokért, akik a munka miatt nem csatlakozhattak. A hagyományos pünkösdi gyalogos zarándoklat résztvevőiért imáinkban együtt kérjük az Erősség Lelkét: lehessen imádságos, énekléses, vallásos lelkületű, fegyelmezett és vidám az együttlét.

 Zarándokút

A főút mentén haladva a kereszteknél megállnak, imádkoznak és tisztelegnek. Útközben az éneklés, imádság mellett lehetőség lesz szentgyónásra vagy lelki beszélgetésre.


Kisebb pihenők után, tizenhárom óra körül egyórás ebédszünetet tartanak Homoródfürdőn. A szállás a hagyományokhoz híven Kalibáskőtől 3 km-re, Lenkútnál, a lövétei gazdák csűrjeiben, szénában lesz. Ott vehetők át este hét óra után a teherautóról a csomagok. Akik nem ott éjszakáznak, azoknak autóbuszt biztosítanak Székelyudvarhelyre. Szombaton hajnali négy órakor indul az autóbusz: a Hargitán, a Hármas keresztnél öt órakor találkoznak a Lenkútról induló csoporttal. Közös imával haladnak az Anna Panzió parkolójához, ahol reggeliznek. Folytatva az utat tíz óra körül a Márton Áron Gimnázium mellett, a Szék útja elején csatlakoznak a keresztaljához az autóbuszokkal érkező székelyudvarhelyi búcsúsok. A Hármashalom oltárnál az udvarhelyi zarándokok a kijelölt helyen vesznek részt a szentmisén. A gyalogosok szombat estig eljutnak a lenkúti szálláshoz. Pünkösdvasárnap reggel hét órakor közös meleg reggeli után indulnak, az ebédszünetet Homoródfürdőn tartják. A 18.30-tól tartandó, a zarándoklatot záró ifjúsági szentmisére érkeznek meg a Kis Szent Teréz-plébániatemplomba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés