
Fotó: Mihály Csaba
Több mint ötven óvodás hívta fel a figyelmet a székelyudvarhelyi Márton Áron téren hétfőn délelőtt a víz fontosságára. A Tiszta vizet a pohárba! elnevezésű villámcsődület harmadik kiadását ezúttal a Pro Down Alapítvánnyal partnerségben rendezte meg a Ficánka Napközi Otthon.
2016. március 21., 15:262016. március 21., 15:26
2016. március 21., 15:272016. március 21., 15:27
Tiszta vizet és szórólapokat osztogattak a napközis gyerekek óvónőikkel együtt, hogy a víz tisztán tartására, valamint a megfelelő mennyiségű ivóvíz fogyasztására hívják fel a figyelmet. Antal Csilla, a napközi otthon vezetője elmondta, nemcsak a környezetvédelemről és a víz fontosságáról tanulhattak a kicsik az akció során, hanem a mássággal is ismerkedhettek. A Down-szindróma világnapja alkalmából a Pro Down Alapítvánnyal kötöttek partnerséget. Antal Csilla szerint fontos, hogy már gyerekkortól szembesüljenek a gyerekek a mássággal, az elkövetkezőkben pedig lelki egészséggel kapcsolatos programokat szerveznek a kicsiknek.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!