
Fotó: Farkas Antal
Különleges alkalomra szépülhetett meg az Udvarhelyi Híradó és partnerei, decemberi Átalakítjuk! nyereményjátékának győztese: a tizennyolc éves Kardalus Enikő nagykorúsítási ünnepségére kapott alkalmi sminket, frizurát, körmöket és öltözetet. A farcádi lány elmondta, nem szokott szerencséje lenni a sorsolásokon, ám úgy vélte, játékunk a legjobbkor lepte meg.
2013. december 15., 19:352013. december 15., 19:35
2013. december 15., 19:452013. december 15., 19:45
Átalakítjuk nyereményjátékunk decemberi sorsolását az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola nagykorúsítási ünnepségének előestéjén tartottuk. Mint kiderült, a nyertes, Kardalus Enikő ennek a tanintézetnek a végzős diákja. A szerencsének köszönhetően a Septimia Szépségszalon szakemberei a nagy napon varázsoltak ünnepi manikűrt, sminket és frizurát Enikőnek, csökkentve a nagykorúsítási ceremónia költségeit – ezek, mint kiderült, akár 350–500 lejre is rúghatnak, a szépülés árát, a tánchoz viselt menyasszonyi ruha bérleti díját, a terembért és más kiadásokat összesítve.
A nyereményjáték első felvonásaként pénteken 13 órára a Broadway NYC Fashion divatboltba vittük nyertesünket, ahová barátnője is elkísérte – ketten nézegették tehát a ruhákat, az Enikő egyéniségéhez illő darabokat válogatva ki. Mint megtudtuk, Enikő főként rózsaszínt és lilát hord, így elsősorban ezeket a színeket kereste, de végül egy, a szőke hajához jól illő sötétkék blúzt is kiválasztott.
Térhatású porcelánvirágok az ünnepeltnek
A Septimia Szépségszalonban délután két órára várták nyertesünket: elsőként Berkeci Vanda manikűrös, pedikűrös szakemberhez vezetett az útja. Enikő ezelőtt is viselt már műkörmöket, ám a korábbiakkal ellentétben most a porcelán körmök mellett döntött – ezekre pedig olyan mintát kért, amely mind a nagykorúsítási tánchoz viselt menyasszonyi ruhához, mind a bulira szánt fehér-pink gálaruhához illik. Elképzeléséhez igazodva a szakember percek alatt 3D-s porcelánvirágokat varázsolt Enikő mandula formájúra épített körmeire, s közben praktikus tanácsokkal látta el a műkörömviselést illetően. Mint kiderült, a műkörmöket átlagosan négyhetente fel kellene tölteni. Ha felpattognak, nem szabad őket visszaragasztani – főként ha víz kerül a köröm és műköröm közé –, erős vegyszer alapú tisztítószerek használata pedig csakis kesztyűben ajánlott.
Berkeci továbbá elmondta, bár a legtöbben zselés műkörmöket kérnek, ő sokkal jobban szeret porcelánnal dolgozni. „A porcelán kétkomponensű anyag, használata nagyobb szakértelmet igényel, mint a géllakké, ám a végeredmény természetesebb hatást kelt. Ráadásul a porcelánkörmöket könnyebb eltávolítani: körömlakklemosóval is feloldhatók, nem szükséges lereszelni őket” – tájékoztatott, hozzáfűzve, a porcelán anyagú műkörmökhöz rengeteg negatív tévhit kapcsolódik, például hogy allergiás reakciót válthatnak ki. A körömtrendekkel kapcsolatban megtudtuk: a kért körömforma egyénenként változik, az ünnepek közeledtével pedig leginkább a piros szín és a csillámporos díszítés hódít. Alapjában véve megfigyelhető, hogy egyre többen döntenek a természetes hatású műkörmök mellett, s a francia manikűr még mindig óriási népszerűségnek örvend.
Világos, diszkrét smink a nyár típusnak
A manikűr után sminkelés várt nyertesünkre: Mihálykó Imola kozmetikus a menyasszonyi ruhához illő diszkrét, de nélkülözhetetlen sminket álmodott meg Enikő számára. Mint kiderült, a diáklány a mindennapokban nem festi magát, emiatt is fontos volt, hogy ne a smink legyen a leghangsúlyosabb, különben viselője kényelmetlenül érzi magát.
Mint a kozmetikus elmondta, a bőr-, a haj- és szemszín alapján négy bőrtípust különböztetnek meg, ezeket az évszakokról nevezték el. Enikő szőke hajával, kék szemével és fehér bőrével a nyár típusba sorolható: sminkelése során a fekete szín használata nem ajánlatos, a legsötétebb használható szín a sötétbarna. A legvilágosabb árnyalatú púderalapozó képezte sminkje alapját, ez a menyasszonyi ruhához és a bulis szereléshez is illő rózsaszín szemhéjfestékkel egészült ki. A kombinációt természetes, diszkrét árnyalatú rúzs tette teljessé. A száj kontúrozását legtöbb esetben a rúzséval megegyező színnel érdemes végezni: a sötét körvonalazás már kiment a divatból. Egy kis csillámporozás után teljes volt az összkép – Enikő először megilletődve pislogott a tükörbe kisminkelt arcát szemlélve, majd egyre bátrabban, magabiztosabban kezdett mosolyogni.
Egyedi konty egészítette ki az összeállítást
Az utolsó lépés az alkalmi frizura elkészítése volt: Gáll Klára fodrász előbb megigazította Enikő hajvégeit, majd begöndörítette néhány tincsét, és nőies, elegáns masnit formázott hosszú szőke hajából. Az összhatást mind a szépségszalon munkatársai, mind a játék győztese elégedetten szemlélte – Enikő egy órával később már a Márton Áron Ifjúsági Házban ünnepelte nagykorúvá válását.
Az elismerő pillantásokból is ítélve a szépségszalon csapata jó munkát végzett – a nyereményjáték azonban még nem ért véget: Enikő hamarosan kétszemélyes vacsorát költhet el meghívottjával a Pethő Étteremben.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!