
Fotó: Veres Nándor
Beköszöntött a tavasz, Székelyudvarhelyen elkezdődtek a tavaszi munkálatok, egyebek mellett a város utcáinak portalanításához is hozzáfogtak. Szerkesztőségünkhöz több lakossági panasz is érkezett arra vonatkozóan, hogy a munkának egyelőre nincs látszata, illetve elviselhetetlen a levegő portelítettsége a városközpontban.
2015. március 16., 17:562015. március 16., 17:56
A polgármesteri hivatal megbízásából a portalanítást az RDE Hargita Kft. végzi: az utak csúszásgátlóval való szórása után az útpadka mellé felgyűlt port és homokot, valamint a faleveleket takarítják el. A munka csupán néhány napja kezdődött el, hangsúlyozta Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője, a tervek szerint viszont húsvétig befejeződik.
„Előbb a forgalmasabb, fő útszakaszokat takarították meg, aztán az elkövetkező hetekben a lakónegyedekben is elvégzik a munkát” – tette hozzá. Felhívta a lakosság figyelmét, hogy a portalanítási és takarítási munkálatok ütemterv szerint zajlanak, az egyes lakónegyedekben a lakótársulások vezetőit értesítik majd, hogy tájékoztassák a helybélieket. „Arra kérünk mindenkit, hogy a kijelölt időszakokban ne parkoljanak az útpadka mellé, hogy a köztisztasági vállalat munkatársai hatékonyan végezhessék munkájukat” – fogalmazott az illetékes, hozzátéve, bár egyelőre valóban por van a városban, a portalanítás befejeztével ez enyhülni fog.
Heti program
Szerdán az Építők, Szabók és Asztalosok utcákban, csütörtökön a Győzelem (a Forrás és Lakatosok utcája közötti szakaszon), a Lakatosok, valamint a Cipészek utcákban, pénteken a Kisköved, a Győzelem (a Kisköved utca és a Forrás utcák közötti szakaszon), illetve a Céhek utcákban zajlik majd a portalanítás.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!