
Kilenc középiskolás diák készített cigaretta- és alkoholellenes plakátokat csütörtök délután a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola festőtermében, a Pro Life Alapítvány Életed ne mérgezve élvezd! programja során.
2014. április 25., 00:112014. április 25., 00:11
A nagyrészt XI. osztályos diákok csapatban dolgoztak egy-egy, a dohányzás és alkoholfogyasztás káros hatásait bemutató képzőművészeti alkotáson, melyeket később kihelyeznek az iskola folyosóira. A pallós diákok szénnel, ceruzával és pasztellkrétával készítették el alkotásaikat, az Iskola másként héten a Tamási Áron Gimnáziumban, illetve az Eötvös József Szakközépiskolában azonban festmények is születtek a témában. A rajzok és festmények saját ötletek, illetve már létező rajzok alapján készültek.
A székelyudvarhelyi önkormányzat által támogatott program célja felhívni a figyelmet a káros szenvedélyek romboló hatására, azaz eltántorítani a fiatalokat attól, hogy ezekkel éljenek. Ha bekapcsolódnak a kezdeményezésbe, az alkotás elkészítése alatt bizonyára elgondolkodnak azon, megéri-e mérgezniük magukat – fejtette ki Istók Lajos, a Pro Life Alapítvány elnöke. Hozzáfűzte, a projekt következő állomása a Bányai János Műszaki Szakközépiskola, majd a Benedek Elek Pedagógiai Líceum és a Kós Károly Szakközépiskola következik.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!