Munka lenne, de nincs ki elvégezze, pláne ennyiért

Amíg jó pár éve az ismeretlennek vágott neki az, aki külföldre ment dolgozni, mára jócskán megváltozott a helyzet: rokonok, barátok, ismerősök fogadják a most indulókat. Ezt bizony érzik a székelyföldi munkaadók is, akik hónapok óta sikertelenül próbálnak munkaerőt találni.

Dósa Ildikó

2016. április 05., 19:402016. április 05., 19:40

2016. április 05., 19:412016. április 05., 19:41

A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség 2015-ben közel ötezer munkaadót kérdezett meg arról, hogy melyek a legégetőbb problémák, amelyekkel találkoznak az alkalmazások során – tudtuk meg Jánó Edittől, az ügynökség aligazgatójától. A felmérésből kiderült, hogy több mint 2300 vállalkozó nem talál szakképzett munkaerőt, és közel ezer cég szembesül azzal, hogy senki sem jelentkezik az álláshirdetésre. A felmérésben ötszáznál több Hargita megyei vállalkozás a szakmai tapasztalat hiányára hivatkozik, hatszáznál többen pedig elismerték, hogy a munkavállalók keveselték a felajánlott bért. Az ügynökségnél nyilvántartott állástalanok nagy része az alacsony fizetésekre panaszkodik. Alátámasztani nem tudom, mivel nincs arról adat, hogy hányan dolgoznak külföldön, de valószínűnek tartom, hogy az itthoni hiány egyik fő oka a külföldi munkavállalás, ami az alacsony bérezés következménye – vonta le a következtetést Jánó Edit.

Számos székelyudvarhelyi vállalkozás hetek, hónapok óta sikertelenül próbál munkaerőt találni. Egy helyi takarítócég azért küzd állandó személyzethiánnyal, mert sokak számára kényelmetlen a munkaprogram – tudtuk meg a marketingfelelőstől. A városban kevesen, legtöbben a környező falvakból érdeklődnek az állások iránt, azonban két hét munka után kényelmetlennek tartják az ingázást. Az is előfordul, hogy a munkavállaló utólag kevésnek találja a fizetést, azért mond fel – osztotta meg lapunkkal a marketingfelelős.

A külföldön munkát vállaló udvarhelyiek, illetve székelyföldiek többsége nagyjából három kategóriára osztható. Vannak, akik mezőgazdasági idénymunkát vállalnak, elsősorban Németországban, mások évekig a vendéglátóiparban dolgoznak, a harmadik csoport pedig gyárakban vállal állást. Egy Marosvásárhelyen bejegyzett cég magyarországi gyáraknak toboroz munkaerőt. Székelyudvarhelyről is évente többen mennek az anyaországba üzemi munkára – tudtuk meg a cég egyik alkalmazottjától.

A székelyföldi fiatalok többsége Angliát, Németországot, a Benelux államokat és Skandináviát részesíti előnyben – véli a székelyudvarhelyi Bodó Barna, aki tizenöt hónapig takarított egy észak-angliai szállodában. A középfokú végzettséggel rendelkező fiatalember egy ott dolgozó ismerősét látogatta meg, majd két hét után jutott ehhez az álláshoz. Tapasztalata szerint sok a székelyföldi külföldön, többségük a vendéglátóiparban vállal munkát.

Hasonlóképpen látja ezt egy másik udvarhelyi fiatal, Pál Róbert is, aki Londonban konyhai kisegítőként dolgozik. A marosvásárhelyi orvosi egyetemen gyógytornász diplomát szerzett, majd mivel úgy látta, hogy itthon nem tud boldogulni, több barátjával egy londoni autómosóban vállalt munkát. Három hónap után váltott, így került egy konferenciaszervező cég konyhájára. Legközelebb már fizioterapeutaként szeretne dolgozni Londonban, kissé távolabbi terve pedig az, hogy pár év múlva hazaköltözzön. Róbert legalább harminc, jobbára felsőfokú végzettséggel rendelkező udvarhelyi fiatalt ismer, akik közül a legtöbben az angol vendéglátóiparban dolgoznak, de vannak olyanok, akik taxisofőrként vagy belsőépítészként, illetve autómosókban próbálnak boldogulni, ám tudomása szerint egyikük sem tervezi a végleges kitelepedést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés