Mulatás után verekedés Székelyudvarhelyen

Újabb erőszakos cselekedetet jelentettek a székelyudvarhelyi rendőrségen, bár ezúttal az állítólagos áldozat kezdeményezte a tettlegességet.

Jánosi András

2015. szeptember 14., 18:592015. szeptember 14., 18:59

A székelyudvarhelyi, 29 éves M. Sz. egy városközponti lokálban pénteken a hajnali órákig fogyasztott, ám amikor távozásra szólították fel, kötekedni kezdett – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hozzátéve, hogy a fiatalember a vendéglátóegységből a rendőrségre ment feljelentést tenni. Miközben lejegyezték panaszát, többször is beszélt a bántalmazóval, G. Cs.-vel, amikor pedig elhagyta a rendőrséget, nem hazaindult, hanem vissza a vendéglátóegység felé.

Útközben találkozott a bántalmazóval, összeverekedtek, és ő húzta a rövidebbet. Mire a rendőrség a helyszínre ért, az áldozatot már mentővel a kórházba vitték, ahol információink szerint álltöréssel műtötték meg, illetve egyik térdén is megsérült. Gyógyulásához tíz-tizenkét napos kórházi kezelésre lesz szüksége, bár ez a törvényszéki orvosi látlelet szerint még változhat – nyilatkozta a szóvivő.

Az eset kivizsgálásához az állami rendőrség kikérte a Kőkereszt téri térfigyelő kamera felvételeit, amelyeket a székelyudvarhelyi helyi rendőrség át is adott. A rendőr-főkapitányság szerint a felvételeken csak az látszik, hogy a mentő elviszi az áldozatot, a hatóságok ettől függetlenül remélik, hogy az áldozat nem vonja vissza a feljelentést, és felelősségre vonhatják a bántalmazót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés