
Fotó: Barabás Ákos
Elsősorban a gyerekeket igyekeztek egészségesebb, mozgásban gazdag életmódra nevelni a múlt szerda óta zajló székelyudvarhelyi Mobilitás hete hétfői programjainak szervezői, de abban reménykednek, hogy a kicsik jó példája szüleiket is ösztönzi majd.
2015. szeptember 21., 18:352015. szeptember 21., 18:35
Immár hagyomány, hogy a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal és partnerei által megszervezett Mobilitás hetén helyi testnevelő tanárok szabadtéri tornaórát tartanak, ebben az évben ezt hétfőre időzítették. A borús idő, a készülődő eső miatt a hivatal hétfőn reggel a helyszínváltás mellett döntött, így a közösségi rendezvényt délelőtt tíz órától a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban tartották meg, Vass Imre és Kassay Attila, a tanintézet két sporttanára vezetésével. A különleges tornaórán így csupán két alsó tagozatos refis osztály tanulói vettek részt, akik kipróbálhatták magukat különféle stafétajátékokban, gyakorolhatták a csapatmunkát.
Délben összegyűltek az Oszkár, a mászkáló kígyó elnevezésű program udvarhelyi részvevői, a Bethlen Gábor, a Móra Ferenc és az Orbán Balázs Általános Iskola képviselői, hogy elindítsák a kéthetes projektet, melynek célja a gyerekek (vagy akár teljes családjuk) életmódváltásának elősegítése. A tanintézetek az európai szintű Traffic Snake Game elnevezésű, Belgiumban kidolgozott játékhoz csatlakoztak, amelyben mostanra már tizenkilenc ország mintegy 12 ezer kisiskolása vesz részt.
A projekt lényege fenntartható közlekedésre bátorítani a gyerekeket: a részt vevő osztályokban naponta összeszámolják, hány gyerek érkezett gyalog, kerékpáron, rollerrel, tömegközlekedési eszközzel és autóval az iskolába, annak megfelelő számban kék (gyalog), sárga (roller, bicikli, busz vagy autó, megosztva) vagy piros (autó, egyedüli gyerekként) pöttyöket ragasztanak fel arra a korongra, amellyel aztán Oszkár, a kígyó képét díszítik ki.
A program futamideje két hét, ennyi idő alatt kell „betelnie” Oszkár figurájának. A Bethlen Gábor Általános Iskola tavaly is részt vett a programban, és a tapasztalatok szerint a gyerekek örömmel vállalták a kihívásokat. A pedagógusok elmondták, volt olyan eset, amikor a gyerek megkérte a szüleit, félúton tegyék ki az autóból, hogy gyalogolhasson. A pedagógusok abban reménykednek, hogy a gyerekek elkötelezettsége átragad a családtagokra is.
A 2015-ös székelyudvarhelyi Mobilitás hete kedden zárul, a nap eseménydúsnak ígérkezik: fél tizenegytől a városi parkban bringatanodába várják az óvodásokat, tizenegytől pedig a Városháza téren lehetőség nyílik kipróbálni az elektromos autót. Déli tizenkettőkor a Kőkereszt téren, a Mokka kávézó szomszédságában a Szekler Teker kerékpáros csoport közhasználatba adja első kerékpártámaszát, amely tíz bringának ad helyet, és mindössze egy autó parkolóhelyének megfelelő területet foglal el.
A délután öt órakor kezdődő Critical Mass biciklis felvonulás zárja a Lendületes, sportbarát Székelyudvarhely! mottójú rendezvénysorozatot. A részvevők a hagyományok szerint a Bethlen-negyedi parkban találkoznak, majd a városon áthaladva, a központot megkerülve a Márton Áron térre érkeznek vissza, ahol magasba tartják járgányaikat. Akik kedden városközi utazásaik során mellőzik az autót, sokat spórolhatnak: jogosítványuk felmutatásával ingyen vehetik igénybe a városi buszszolgáltatást.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!