
A gazdasági válsághoz köthető közvetlen, illetve közvetett okok miatt hívták legtöbben az S.O.S. Telefonos Lelkisegély-szolgálatot idén, a hívások száma már nemcsak az ünnepek környékén nőtt, hanem egész évben magas volt, a feszültség állandósult.
2010. december 29., 17:322010. december 29., 17:32
A korábbi években a decemberi ünnepek idején megnőtt a krízishívások száma a S.O.S. Telefonos Lelkisegély-szolgálatnál, az ünnepeket magányosan töltő telefonálók száma megemelkedett karácsonykor. Idén viszont ez már nem volt jellemző, egész évben sokan hívták a lelkisegély-szolgálatot, a telefonálók száma nyáron volt a legmagasabb – mondta el Simó Irma székelyudvarhelyi klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember, a szolgálat tevékenységének egyik koordinátora. „Ez a válságtéma az egész évre kihúzódott. Most már mindennap krízishelyzetben vannak az emberek egy kicsit. Régen időszakosan volt több hívás, most megoszlott egész évben” – mondta el a szakember, a hívások okaiként megemlítve a biztosnak tűnő munkahelyek megszűnését, elbocsátásokat, az anyagi nehézségeket, kilátástalanságot, válásokat, illetve más családi krízishelyzeteket. Sok esetben az utóbbiak okai is a válságra vezethetők vissza, de gyakran ezt nem vállalják fel a telefonálók, inkább azt mondják, hogy nem egyezett a család.
A 14–35 éves korosztály a legveszélyeztetettebb, főként a fiúk – mondja Simó Irma –, nekik ugyanis gyakran nincs kivel megbeszélniük problémáikat, vagy éppen „cikinek” tartják beszélni érzelmeikről, esetleg szerelmi csalódásokról, túlságosan pörögnek. „Fontos lenne, hogy tudatosuljon az emberekben, a lelkisegély-szolgálatot nem beteg emberek hívják, hiszen teljesen egészséges emberek is átmennek ilyen krízisidőszakokon” – fogalmazott a szakember.
„Jövőre a fiatalokat szeretnénk jobban elérni, és folyamatosan jól betölteni a szociális hálón belül azt a láncszemet, amit a krízisszolgálat képvisel” – mondja a jövő évi tervekről Simó Irma.
Az S.O.S. Telefonos Lelkisegély-szolgálat naponta 19–24 óra között hívható, hétvégén és ünnepnapokon is, a 0800-800-808, 0723-800-808, valamint a 0754-800-808-as telefonszámokon.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
szóljon hozzá!