Mostohasorsban élő apróságok

Féltik a szomszédok a székelyudvarhelyi Kórház-negyedben szociális lakásban élő, a kilakoltatás küszöbén álló édesanya gyerekeit. A lakószövetségi elnök és a lakók többi képviselője mihamarabbi megoldást sürget a család ügyében.

Bálint Kinga Katalin

2015. március 12., 10:522015. március 12., 10:52

Már az udvarhelyi polgármesteri hivatal gyámügyi osztályán is járt a Kórház-negyedi lakószövetség elnöke, Szabó Jenő, és felhívta a dolgozók figyelmét annak a családnak a helyzetére, amelyről a múlt héten számoltunk be: az egyik Cekend bejárati szociális lakásban élő, huszonhat éves L. Mária tavaly ősz óta egyedül neveli hatéves kisfiát és kétéves kislányát, mindenfajta jövedelem nélkül. Helyzete kilátástalan, hiszen juttatás híján közel háromezer lejes tartozást halmozott fel, ám állítása szerint nem veszik fel dolgozni, mert nem tud varrni, és segélyért sem folyamodhat Székelyudvarhelyen, mert gyermekotthonban nevelkedett, így Székelykeresztúrra szól a személyi igazolványa. Ahhoz, hogy itt ideiglenes lakcímigazolást (flotant) szerezzen, érvényes bérleti szerződéssel kellene rendelkeznie mostani lakóhelyén, ám arra a lakásokat kezelő Urbana Kft. igazgatója, Ráduly Mihály elmondása szerint a felhalmozott adósság kiegyenlítéséig nincs lehetőség.

Az édesanya ellen jelenleg bírósági eljárás folyik – ezt az ügykezelő cég három hónapnyi elmaradás esetén indítja el –, és az ítélet függvényében nagy valószínűséggel ki is lakoltatják őt a két kiskorú gyerekkel. Mária attól fél, hogy ha elveszíti lakását, egyúttal gyerekeit is elveszik tőle, ám egyelőre semmilyen megoldás sem kínálkozik helyzetére. A szociális háló erősen lyukas – fogalmazott Szabó Jenő, utalva a Mária esetében kivilágló joghézagra. Ám, mint Kovács Erzsébet tömbházfelelőssel egyetértésben elmondta, a szülők sajnos „nem sokat tesznek azért, hogy gyerekeik ne jussanak olyan sorsra, mint amilyenben ők nevelkedtek”.

A szomszédok úgy érzik, talán jobb lenne a gyerekeknek, ha olyan környezetbe kerülnének, ahol a fejlődésük biztosított. Szerintük a helyzet orvoslása nem tűr halasztást, mert a hatéves gyereknek ősszel iskolába kellene mennie.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés