Molnos Zoltán lesz az Udvarhely Média Kft. felelős kiadója?

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Molnos Zoltán veheti át Farkas György helyét a székelyudvarhelyi önkormányzat által alapított, napilapkiadással foglalkozó Udvarhelyi Média Kft. élén – értesült nem hivatalos forrásokból az Udvarhelyi Híradó.

Székelyhon

2015. szeptember 25., 14:502015. szeptember 25., 14:50

Bunta Levente polgármester a témában a lapnak annyit mondott, versenyvizsgát hirdetnek a felelős kiadói funkció betöltésére, és azt a legmegfelelőbb személy fogja elnyerni a jelentkezők közül. A városvezető ugyanakkor hozzátette, Molnost megfelelő jelentkezőnek tartaná a posztra.

Mint ismeretes Farkas György lemondott városmenedzseri tisztségéről. Bunta Levente elmondta, a polgármesteri hivatal csapatát úgy alakították ki, hogy a feladatokat leosztva akár több személlyel is helyettesíthető legyen a városmenedzser, mindaddig, amíg meg nem találják a megfelelő személyt a posztra. „Egyébként barátsággal váltunk el Farkastól, szándékunkban áll további feladatokkal is megbízni” – fogalmazott a városvezető.

Farkas György korábbi feladatainak leosztása azért is fontos az önkormányzat számára – nyilatkozta az Udvarhelyi Híradónak Gálfi Árpád MPP-s képviselő-testületi tag –, mert eddig még nem sikerült tisztán látnia az ellenzéknek a város tulajdonában lévő Udvarhely Média Kft. pénzügyi dolgait. „A legutóbbi három tanácsülésen írásban kértük az újságot kiadó kft. pénzügyi mérlegét, de utoljára azt a választ kaptuk Farkas Györgytől, hogy mindez megtalálható a pénzügy honlapján. Ám ami ott van, az egyáltalán nem elégíti ki egy mérleg fogalmát.

A 2014-es évi költségvetésben 478 617 lej szerepelt, amelyből 152 229 lej a bevétel és 326 388 lej a veszteség. Az 500 ezer lejes törzstőkével rendelkező kft. alkalmazottainak száma pedig kettő. Ennyi információból igazán nem tudjuk kiszűrni, hogy ha a lap ennyire veszteséges, akkor a 2015-ös esztendőben miért tett bele a város még 300 ezer lejt” – fogalmazott Gálfi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés