Miklós Levente nem folytatja

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Habár fellebbezését benyújtotta a tevékenységét kiértékelő székelyudvarhelyi önkormányzathoz, az eredménytől függetlenül nem folytatja intézményvezetői munkáját Miklós Levente, az Udvarhely Táncműhely igazgatója. A fenntartó múlt héten tette közzé azon négy udvarhelyi kultúrigazgató hároméves tevékenységének kiértékelőjét. Az eredmények nem csak a szakmai körökben, de civil felháborodást is keltettek: az udvarhelyiek online aláírásgyűjtést kezdeményeztek, melyben újabb, objektív kiértékelést szorgalmaznak.

Kovács Eszter

2012. november 13., 17:452012. november 13., 17:45

2012. november 13., 19:292012. november 13., 19:29

Négy kulturális intézmény – az Udvarhely Táncműhely, a Tomcsa Sándor Színház, a Művelődési Ház és a városi könyvtár – menedzsereinek 2009–2012 közötti tevékenységét értékelte az udvarhelyi önkormányzat. A kétfordulós – előbb írásos, majd szóbeli – beszámolókat háromtagú, két szakemberből és a fenntartó egy képviselőjéből álló bizottságok értékelték. A november 8-án nyilvánosságra hozott eredményekből kiderült: Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója megtarthatja posztját, Nagy Pál színház- és Szabó Károly könyvtárigazgatónak versenyvizsgán kell részt venni. Miklós Leventét, akinek írásos beszámolóját 4,93-osra értékelte a bizottság már interjúra sem hívták be. Az óvásokat hétfőig, november 12-égi nyújthatták be az érintettek, ezt mind Nagy Pál, mind Miklós Levente megtette. A végleges eredményt november 16-án hozzák nyilvánosságra. Az Udvarhely Táncműhely vezetője azonban kedden nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben kifejti: a fellebbezés eredményétől függetlenül tovább nem vállalja az igazgatói szerepet, továbbá kifogásolja, hogy a dolgozatát értékelő bizottság törvénytelenül járt el.

Nem volt politikai szándék a döntés mögött

Nagy Pál színházigazgató írott beszámolóját 7,83-osra értékelték, ez a 9-es interjúval együtt 8,41-os átlagot adott. A kultúrigazgató benyújtotta fellebbezését a fenntartóhoz, amennyiben minősítése ezek után sem éri el a kilencest, versenyvizsgáznia kell posztja megtartásához.

„Éltem a lehetőséggel és fellebbeztem, amennyiben arra kerül sor, a vizsgán is részt fogok venni. A városvezetéssel és a színház társulatával is kell egyeztetnem, hisz nem csak a fenntartónak, hanem a színháznak is vannak elvárásai, ennek függvényében dől majd el, hogy vállalom-e az újabb mandátumot” – mondta el portálunknak a színház igazgatója. Nagy Pál azt is hozzátette, habár a közvélemény szerint politikai tisztogatás zajlik a többségi RMDSZ-es önkormányzat alárendelt intézményeiben, ő maga nem érzett politikai szándékot a beszámolóját értékelő bizottság döntése mögött.

Szabó Károly könyvtárigazgató a Nagy Páléhoz hasonló helyzetben van: hároméves tevékenységének beszámolóját 8,58-osra értékelte a bizottság. A városi könyvtár vezetője azonban továbbra nem vállalja a kinevezést, elmondása szerint elsősorban gazdasági okok miatt. „A döntést nem most, hanem már a kiértékelést megelőzően meghoztam. Elsősorban azért nem vállalom a menedzseri állást, mert a könyvtárnak jelenlegi nehéz anyagi helyzetében egy gazdasági szakemberre lenne szüksége. A dolgok politikai oldalával nem foglalkozom, úgy gondolom, ez kicsinyesség lenne” – magyarázta. Mindezek mellett Szabó Károly továbbra is a városi könyvtár munkatársa lesz: az alagsori látvány- és hangzóanyag részlegen fog tevékenykedni.

A négy górcső alá vett kultúr-menedzser közül a jegyek alapján csupán Elekes Gyula 2009–2012 közötti tevékenysége ütötte az őt kiértékelő bizottság mércéjét: a Művelődési Ház igazgatójának beszámolója és szóbeli vizsgája 9,04-ot ért. Elekesnek tehát nem kell vizsgáznia, megtarthatja eddigi posztját.

A táncműhely igazgatója sem marad

Miklós Levente írott beszámolóját 4,93-osra értékelte az András Mihály, a Csíkszeredai Hargita Székely Nemzeti Néptáncegyüttes igazgatója, Kulcsár-Székely Attila, RMDSZ-es önkormányzati képviselő és Karda Emese Teréz, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal gazdasági osztályának vezetője alkotta bizottság. Miklós többek közt azt is kifogásolja, hogy ezek után interjúra sem hívták be az őt értékelők. Mint kedden az udvarhelyi sajtónak eljuttatott leveléből kiderült: fellebbezését ugyan benyújtotta, munkáját december 30-áig (hároméves szerződése lejártáig) elvégzi, viszont az eredménytől függetlenül tovább nem vállalja a táncműhely igazgatói szerepét. Miklós Levente nyílt levele:

Nyilatkozat

Miklós Levente József vagyok, Székelyudvarhely szülötte és polgára, az Udvarhely Táncműhely igazgatója.
Az elmúlt hét évben a legjobb tudásom szerint dolgoztam, az intézményvezetés mellett pályázatot írtam, szerveztem, ha kellett, plakátoltam is. Ez idő alatt meghonosítottunk egy magas művészeti színvonalú fesztivált, a Tánc Tavaszát, illetve annak testvérrendezvényét, az Össztánc Ősszelt, szolgálva ezzel is a közt, hiszen olyan előadásokat láthattak nézőink, melyeket azóta is magukkal hordoznak.

Én tisztességgel, becsülettel végeztem mindig tevékenységemet. Ez márpedig nem 4,93-as jegyet ér! Méltatlan az is, hogy olyan bizottság értékelte a munkámat, melynek tagjai nem ismerik az általam vezetett intézmény tevékenységét, nem a leadott dolgozatot pontozták, és a törvényt sem tartották be. Éltem fellebbezési jogommal, de nem kívánom megvárni az újabb megalázó minősítést. Szerződésem december 30-ai lejártáig végzem a munkám, szervezzük a jelenleg is zajló Össztánc Ősszelt, felújítjuk az Amit akartok… című előadásunkat, amelyet három nagyobb erdélyi városba is elviszünk, továbbra is működtetjük a rendszeres heti gyermek- és felnőtt táncházakat.
A fellebbezés eredményétől függetlenül nem szeretnék a továbbiakban itt tevékenykedni, nem állok senkinek az útjába, engedem, hogy létrehozzák a Székely Népi Együttest, ahogy az értékelő bizottságom elnöke nyilatkozta. Ebben a témakörben nem kívánok a továbbiakban nyilatkozni.

Köszönöm munkáját a tánckar minden egykori és jelenlegi tagjának, az irodai és műszaki munkatársaknak, az alkotóknak, úgymint Antal József, Ivácson László, Bodor Johanna, Orza Calin, András Lóránt, Katona Gábor, Furik Rita, Bozsik Yvette, Iványi Marcell, Juhász Zsolt, Uray Péter rendező-koreográfusoknak; Cári Tibor, Orbán Ferenc zeneszerzőknek, a Heveder zenekarnak; Bocskai Anna, Csíki Csaba, Kiss Zsuzsa, Ambrus Amaryll, Simó Júlia, Benkő Éva, Márton Erika, György Eszter jelmeztervezőknek. Bízom benne, hogy közösen maradandót alkottunk, azzal, hogy értékes és emlékezetes előadásokat hoztunk létre.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés