
Fotó: Thomas Campean
Akár egyéves kortól is fogadják a gyerekeket különböző délutáni foglalkozásokra a székelyudvarhelyi intézmények. A nagyobbak egyaránt tanulhatnak angolul, fejleszthetik kézügyességüket vagy informatikai tudásukat, illetve további szakirányú képzésekre is van lehetőség.
2014. szeptember 24., 11:432014. szeptember 24., 11:43
Egytől hároméves korig babatornára várják a kicsiket szüleikkel együtt a Rózsa Gyerekházba, ahol az anyanyelvfejlesztésre is hangsúlyt fektetnek – mondta el portálunknak Szőcs-Gazdi Györgyi, az intézmény vezetője. A nagyobb gyerekeknek nyelvtanfolyamokat is indítanak, ahol románul és angolul is tanulhatnak. Multikulturális oktatást végeznek, hiszen nyáron angol nyelvű tanárok tanítanak, átadva a brit kultúra egy részét. Fontosnak tarják bevonni a modern technika vívmányait is, ezért egyebek mellett táblagépekre letölthető játékokkal teszik színesebbé az oktatást.
A nyelvektől az informatikáig
Angolul, románul és németül is lehet tanulni a MÜTF Oktatási Központnál, sőt megfelelő számú érdeklődő esetén francia nyelvtanfolyamot is indítanának – közölte Ilyés Orsolya projektvezető. Lehetőség van az érettséginek megfelelő ECL középfokú nyelvdiploma megszerzésére, de akár az egyetemek által elfogadott LCCI szakmai nyelvvizsga is letehető. A képzések időpontjait a jelentkezők igényeihez alakítják. Az érdeklődőknek szintfelmérőn kell részt venniük, ennek alapján döntik el, hogy melyik csoportba kerüljenek. Informatikai kurzusokat is indítanak, ahol a fiatalok elsajátíthatják a Windows Office-csomag programjainak kezelését, de rendszergazdaképzésekre (CISCO) is lehet jelentkezni már tizennégy éves kortól. Az érettségizőknek októberben indítanak képzéseket román nyelv és irodalom, illetve matematika tárgyakból, melyekre már tizenegyedik osztálytól lehet jelentkezni. A felnőtteknek szakképzéseket tartanak: lesznek vadgazda-, projektmenedzser- és könyvelői tanfolyamok.
Szakkörök, kézműves-foglalkozások
Háromtól tizennyolc éves korig várnak jelentkezőket az október 1-jén induló ingyenes szakkörökre a Cimbora Gyerekek Klubja munkatársai. Idén az elektronika, a néptánc, a hajó- és repülőmodellezés, a rajz és formatervezés, az informatika és elektrotechnika, az elektromos játékok, a fotó, film és környezetvédelem, illetve a textilművészet területén indítanak képzéseket – mondta el lapunknak Pál Csaba, az intézmény igazgatója.
Szakkörök indulnak az Artera Míves Házban is, ahova hat éven felüli gyerekeket várnak, akik a bútorfestés, néptánc, fafaragás, hangszer, hímzés, színjátszás, gyöngyfűzés, illetve a szalvétatechnika és kreatív újrahasznosítás témakörökből válogathatnak. Ezekre szeptember 26-áig lehet jelentkezni, a helyek száma korlátozott. Ugyanitt előkészítő osztályos gyerekeknek is lesznek programok, a főbb tevékenységek között szerepelnek kézműves-foglalkozások, román és angol nyelvtanulás, népi gyermekjátékok, népdalok tanítása, ismeretterjesztő előadások, kirándulások, játékos sporttevékenységek, közintézmények meglátogatása és a délelőtti órákon tanultak elmélyítése.
A felnőtteknek Kaláka címen indulnak foglalkozások: gyöngyfűzés, szövés, hímzés és bútorfestés. A székelyudvarhelyi Művelődési Házban is tartanak délutáni foglalkozásokat, ahol a bútorfestés, nemezelés, szövés, varrás, batikolás, pólófestés, továbbá a tűzzománc világában lehet elmerülni gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!