Mi a sikeres pedagógusi életpálya titka?

Az Egy pedagógus életútja címmel, a közelmúltban megjelent kötet tartalmazza a napilapokban és periodikákban megjelent írásainak egy csokrát, Kiss Károly egykori vargyasi tanító és Barabás Vilmos tanítóképzői igazgatója emlékének ajánlotta, akik példaképei voltak munkájában. Érdekes adalékokat lehet találni arról, hogy miként találtak egymásra a Duna-parton a nagycsaládok jobb megélhetést kereső gyermekei. Milyen volt a budapesti menekülés, a hazatérés. Hogyan tudott beilleszkedni a kisgyerek a mindig változó osztályközösségekbe; milyen volt székelykeresztúri képzősnek, kezdő tanítónak, majd a munka mellett továbbtanulónak, tanárnak, igazgatónak lenni a múlt század közepén. Sőt az is megízlelhető, miként lehet a nyugdíjas években kamatoztatni a megélt tapasztalatokat, és közkinccsé tenni.

Személyesen

Találkozásunkra otthonukban kerítettünk sort. Az asztalkán megpillantottam hat eddig megjelent kötetét, és kézbe vehettem azoknak az itt-ott megsárgult lapoknak a dossziékban gondosan őrzött gyűjteményeit, amelyekbe lefűzte az évek során publikált írásait. Úgy él egymás mellett a múlttal és jelennel, hogy a jövőt is tervezi: még tenni szeretne Borbáth Károly emlékéért, ha sikerül megszereznie a családtól és más, sokat keresett forrásokból a dokumentumokat.

Állomások

Élete egyik legszebb élményeként említi első kötetének bemutatóját, 2005. december 5-én. Népes közönség előtt, az istentiszteletet követően került sor Vargyas monográfiájának ismertetésére. „Megragadott, nagyon jólesett a nagy érdeklődés a könyv iránt. A százhúsz könyvet három órán át dedikálta: nem csak egyet vásároltak, megvették a családtagok az elszármazottaknak is.” A polgármester azt mondta: örökre beleírta nevét a falu történetébe.

Voltak más kiemelkedő pillanatok is – mondta halkan a helytörténetíró. Székelykeresztúron a Pro Cultura-díj átadását említette a sportcsarnokban, amelyen részt vettek a Keresztúr nevű települések küldöttségei is. Avagy az Ezüstgyopár-díj átadása a szovátai Teleki Oktatási Központban. „A kitüntetettek egy gyűrűt alkottak körülöttem – közöttük két vargyasi kolléga is volt, akikkel éveken át együtt dolgoztam.”

Volt diákjaival kapcsolatos élményre is kíváncsiak voltunk. Bara Tivadar ma sebészorvos és előadótanár. Amikor az egykori vargyasi tanítvány elvégezte a nyolcadik osztályt, szülei kikérték a véleményét, hogy hová adják továbbtanulni. A ’60-as évek végén, a ’70-es évek elején a székelykeresztúri gimnázium a magyar tannyelvű líceumok egyik legjobbja volt. Akadály nélkül bejutott a felvételin, kitűnő tanulóként, tantárgyolimpiák nyerteseként orvosira felvételizett. Amikor egykori általános iskolai igazgatója Marosvásárhelyen a kórházban feküdt, mindennap meglátogatta, leült az ágyára, és beszámolt a vizsgálatokról. Hasonlóan viszonyult Szécsi Antal fiának betegsége idején is. Azóta is voltak egészségügyi problémák a családban – nagyon jó kapcsolatban vannak.

Vélemény

A mostani tanügyi rendszerről már inkább csak lányától hall, aki matematika szakos tanár, de nem ugyanaz, mint ha benne lenne. A rendszerváltás után miniszterek, kormányok változtak. Mindeniknek volt elképzelése, de jött egy másik, és más reformokat ajánlott. Nem lát egy kiforrott elképzelést az oktatás reformja tekintetében. Minőségi szempontból nem érződik a hatásuk. Ami jó: közvetlenebb tanár–diák viszony alakult ki. Ezt régebben is jónak gondolta, de nem lehetett megvalósítani.

Kovács Zoltánt egykori kollégáját idézte a kötetet végén: „Szépek, küzdelmesek voltak ezek az évek, a derült napok gyakran borúsakkal váltakoztak, az eredmények feletti örömbe néha keserűség is vegyült, de mindenképpen megérte.”

Életút
Szécsi Antal 1955-ben Székelykeresztúron szerzett tanítói diplomát, utána egy évig pioníroktató volt Gyergyóditróban. 1956–80 között tanár, iskolaigazgató Vargyason, illetve 1960–63 között Felsőrákoson. Közben látogatás nélküli tagozaton román szakos tanári diplomát szerzett 1965-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Négyszáz éves vargyasi iskoláját a közösségi és művelődési munka mellett a helyi fafaragás és bútorfestés hagyományainak felelevenítéséért is Kovászna megye kitűnő iskolái között tartották számon. 1980-ban leváltották az igazgatóságtól. Másfél évig községi párttitkár- és polgármester-helyettes volt (ez idő alatt indult meg a vargyasi Daniel-kastély renoválása), majd visszatért a tanügybe: 1982–90 között Felsőboldogfalván, 1990–2003 között Székelyudvarhelyen, a Bethlen Gábor Általános Iskolában tanított.
Munkájával kapcsolatos beszámolóit, pedagógiai tapasztalatokat összegező cikkeit 1964-től a Tanügyi Újság, Megyei Tükör, a Tribuna Şcolii, Hargita, A Hét, 1990 után a Közoktatás közölte. Id. Sütő Béla fafaragóról a Művelődésben közölt személyes emlékekben gazdag írást (1983/11), iskolája évfordulójáról a Korunkban jelent meg cikke (A vargyasi iskola krónikája, 1984/8), Borbáth Károlyra előbb az Udvarhelyszék című lap hasábjain (2000. április 29.) emlékezett, majd – a kortársak visszaemlékezéseit is idézve – megírta részletes életrajzát, és önálló kötetbe gyűjtötte hátrahagyott tanulmányait.
Kötetei: („Magafelejtő sorsunk halk tudója…” – Borbáth Károly élete és munkássága. Székelyudvarhely, 2008); Falu a Látóhegy alatt. Vargyas község monográfiája (Székelyudvarhely, 2005); Kapuállítók hitével. Egy pedagógus életútja (Székelyudvarhely, 2007); Betfalva monográfiája (Székelyudvarhely, 2011); Egy pedagógus életútja – második, bővített kiadás (Székelyudvarhely, 2014).