Mennyiség kontra minőség – tejből mi az utóbbit adjuk

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Viszonylag kevés részvevővel kezdődött el pénteken a Galacticus 2 tejhigiéniai, tejminőségügyi és tejvizsgálati nemzetközi konferencia Székelyudvarhelyen, a volt Stúdió moziban. Az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete, a Gyulafehérvári Caritas és a helyi önkormányzat által szervezett rendezvény előadói a gazdák összefogásának, illetve a tej minőségének fontosságát hangsúlyozták.

Fülöp-Székely Botond

2016. április 08., 20:112016. április 08., 20:11

A tejkvótarendszer megszűnésének komoly hatásai vannak a hazai tej- és tejtermékpiacra: zuhanó felvásárlási árak, termékdömping – mondta el Ferenczy Ferenc nyugalmazott állatorvos, a konferencia egyik szervezője. Hozzátette, éppen ezért szervezték meg úgy a konferenciát, hogy legyenek előadások a helyi piacról, a biodiverzitásról, az alternatívákról, az önellátásról, a szövetkezésről és egyéb lényeges kérdésekről. Emlékeztetett, a rendezvény része a kóstolással egybekötött tejtermékverseny is, amelyen bárki pontozhat a konferencia-részvevők közül.

Az esemény részvevőinek Bunta Levente polgármester is üzent, helyettese, Benedek Árpád Csaba által. Az elöljáró szerint nincs sok esélye a vidékfejlesztésnek, ha nem fognak össze a székelyföldi szakemberek, a mostani konferencián pedig kapcsolatteremtésre, illetve a meglévő ismeretségek megerősítésére is lehetőség nyílik. „Átalakul a hagyományos székely gazdálkodás, tehát nem fog létezni abban a formában, ahogy azt nagyszüleink művelték. El kell tudni igazodni, hogy az újításokból mit érdemes átvenni, mi válik be a mostani feltételek mellett. Ilyen körülmények között a szakmának nyomatékosítania kell, hogy a minőség a legfontosabb mind a termelő, mind a feldolgozó, mind pedig a vásárló szempontjából” – idézte a városvezetőt Benedek.

Jakab István, a magyar Országgyűlés alelnöke kifejtette, az európai uniós tejkvótarendszer megszűnése nemcsak az itteni, hanem a nyugat-európai tejtermelő gazdákat is súlyosan érintette. Rámutatott, noha a professzionálisan szervezett országokkal nem tudjuk felvenni a versenyt tömegtermelés szempontjából, de a minőség terén lényegesen jobbak vagyunk náluk. A tejválsággal kapcsolatban elmondta, a magyar kormány igyekszik annyi forrást teremteni a magyarországi gazdák számára, hogy azok át tudják vészelni a mostani időszakot. Erre kell koncentrálniuk más államoknak is.

Deák Ferenc, a magyar Földművelésügyi Minisztérium képviselője kijelentette, a magyar állatorvosi kar és az agrármérnöki szakma „szellemben mindig egy és oszthatatlan volt a Kárpát-medencében”. „Ismerjük a talajt, az éghajlatot, az ökoszféra adottságait, az egyes mezőgazdasági ágazatok termelési hagyományait. Fontos és nagy versenyelőnyt jelenthet ez a XXI. században, hiszen az elmúlt évtizedek gazdasági globalizációjának következményeként az élelmiszerlánc határokon átnyúló, rendkívül összetett infrastruktúrává vált” – magyarázta Deák. Hangsúlyozta, az élelmiszerlánc-biztonság számos szakember együttműködését igényli, ahol az illetékes hatóság egyebek mellett a gazdára és a fogyasztóra is figyel.

Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor szerint túlterhelt az európai uniós piac és megszűnt a gazdák, illetve a fogyasztók közti bizalom. Utóbbi miatt kialakult egy bürokratikus rendszer, hogy védve legyen a vásárló. „Ezt a rendszert működtetni kell, hiszen egy ekkora piacon, ilyen hosszú értékesítési láncban nem lehet másképp cselekedni. A tejhigiénia ezért ilyen fontos kérdés ma, mert a termelő már nem tud felelősséget vállalni a megtermelt tejért, hiszen megszakadt a kapcsolata a fogyasztóval” – fogalmazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés