
Fotó: Farkas Antal
Elméletileg igen, de gyakorlatilag nem volt húsvéti bárányvásár csütörtökön Székelyudvarhelyen, a hetesboltokban viszont beszerezhető a báránysült alapanyaga. Utánajártunk, hol a legolcsóbb.
2014. április 18., 11:162014. április 18., 11:16
2014. április 18., 12:152014. április 18., 12:15
Noha kedden állatvásár volt, csütörtöktől pedig csak a húsvéti bárányvásárok lebonyolítása érdekében engedélyezték az élő állatok adásvételét a II Rákóczi Ferenc utcai barompiacon, csütörtökön mégsem volt vásár, délelőtt mindössze a piacfelügyelők voltak az üres piactéren. A bárányok árusítása pénteken és szombaton is engedélyezett, ám akinek nincs lehetősége levágni, vagy csak kisebb mennyiségű húsra volt szüksége, az csütörtökön már a boltokban is bőségesen talált, esetenként lényeges árkülönbséggel. A hentesboltokat és -részlegeket mi is végigjártuk, a húsvéti főétel alapanyaga mindenütt megtalálható volt, ahol nem, ott is csak az utánpótlásra vártak.
A környéken a bárányhús átlagára tavalyhoz képest valamelyest csökkent, élő súlyban már 10–11 lejért is meg lehetett vásárolni, exportra is ilyen áron vitték a Hargita megyei bárányokat. Bárányhúst – igaz, csak elvétve – már két hete is lehetett boltban vásárolni, az akkori 33 lejes kilónkénti ár viszont mostanra lecsökkent: a levágott állatok 23 és 29,99 lej közötti kilónkénti áron vásárolhatók meg a húsüzletekben. A városközpontban az átlagárnál kissé olcsóbban lehetett megvásárolni a húst, noha a Városháza téren található hentesüzletben éppen ottjártunk előtt fogyott ki a készlet, de húsz percen belül már ki tudtak volna szolgálni az újonnan rendelt áruból 24,90 lejes kilónkénti áron. Az egyik helyi üzletlánc húsrészlegein is megtalálható a bárányhús, ott viszont már mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a vásárlóknak, 29,99 lejbe kerül a bárányból készült ételek alapanyaga.
A Bethlen-negyedben lakók is több húsüzletben találnak bárányhúst, a Kisköved utcai üzletsoron lévő hentesüzletben 24 lejért, az Építők utcában pedig kilogrammonként 26,90 lejes áron. Az általunk ismert és végigjárt üzletek közül egy Solymossy utcai húsfeldolgozó boltjában találtuk meg a legolcsóbb bárányhúst, ott 23 lejért kínálták a friss árut. Egyébként kérdésünkre mindenhol elmondták, hogy nem kell tartanunk a készlet gyors kiürülésétől, illetve ha elfogy, rendelnek utánpótlást.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!