Megújulva várja a diákokat a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A legkisebbek új játszóparknak örülhetnek a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban. Száz cserje, virág, számos facsemete, zöldséges kert, új játékelemek teszik izgalmasabbá az új tanévet, melyek segítségével játszva tanulhatnak a legkisebbek.

Dávid Anna Júlia

2016. szeptember 10., 21:342016. szeptember 10., 21:34

2016. szeptember 10., 21:402016. szeptember 10., 21:40

Demeter Levente, a székelykeresztúri tanintézet igazgatója fogadott bennünket pénteken mikor is még az utolsó simítások zajlottak az elemiseknek szánt új udvarrészen. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban több projekt is működésben van, az elemisták számára viszont sikerült elkészülni a játszóparkkal, ami 750 négyzetméter zöldövezet rendezését, tizennégy környékünkre jellemző facsemete ültetését foglalta magában, ugyanakkor száz cserje és száz virágpalánta ültetését is. S ami talán jelen pillanatban a leglátványosabb, hogy egy játszótér is elkészült, házikóval, homokozóval, kisvasúttal és mozgáskoordinációt fejlesztő ügyességi mászókával.

Az Egy mosolygós iskola elnevezésű projektbe foglalt tevékenységek céljai: a konyhakert, a fák és a növények közös gondozása, egy szebb és kellemesebb környezet biztosítása a tanulók számára. Ugyanakkor a tanösvény létrehozása is ezen célok közé tartozik ismeretbővítő, valamint ökológiai és környezetvédelmi neveléssel egyben – fogalmazta meg az igazgató. Persze még nagyon kicsik a facsemeték és a falon felfutó kúszónövénynek is meg kell nőni, de 2011 óta, amióta az iskola átköltözött ebbe az épületbe látványos változásokon ment keresztül. Negyvenöt szülőt is sikerült bevonni még tavasszal ebbe az ültetési projektbe, ugyanakkor az iskola nagyobb diákjai is segítettek.

A múlt héten kerültek fel a játékelemek, ezeket a tanító nénik festették le. Számos új szeméttárolót is elhelyeztek az udvaron. Összesen 11 250 lejbe került, melyből Mol Románia és a Polgártárs Alapítványtól 9 ezer lejt kaptak, a többit önrészből állták. Tavasztól mostanáig a pedagógusokon kívül számos szülőt és gyermeket is sikerült megmozgatni, szeretnének a következő évben is pályázni – mondta el Demeter.

Közben más forrásokból folyamatosan készül az iskola mögötti nagyobb park is, a jövő héten is folytatódnak azon a részen a munkálatok. Az iskola igazgatója elmondta, hogy még a kezdetekkor építésszel közösen készítettek terveket, hogy az apró pályázatok, projektek, megvalósítása a végén egységes összképet alkosson majd.

Ottjártunkkor épp egy Hangolódj a tudásra elnevezésű tábor is zajlott az épületben, közel hatvan keresztúr-környéki öt-nyolc osztályos gyermek részvételével, így láthattuk, hogy zajlik az élet az iskolában. Másrészről az iskola környezettudatos nevelési szándékát mi sem bizonyítja jobban, mint az udvaron található Végzősök fája nevű kertrész. Az iskola vezetőségének célja ezzel az volt, hogy ne aláírt CD-ket vagy egyéb tárgyakat ajánlkozzanak a diákok az iskolának, hanem ilyen formán, egy fa ültetésével hagyjanak nyomot maguk után.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés