Elég volt az adómagyarázatokból – beszéljenek a számok

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala újabb információkat közölt lapunkkal az ingatlanadó-emelkedéssel kapcsolatban, melyben elismerik, a kormány döntése miatt lehetséges, hogy több vállalatnak nagyobb összeget kell befizetnie, mint az előző években. Az általunk megkérdezett vállalkozók szerint hatalmas többletről van szó, ami már megfizethetetlen. Az adókulcs mérséklését szeretnék.

Fülöp-Székely Botond

2016. április 20., 12:352016. április 20., 12:35

„A kormány által meghatározott normák miatt lehetséges, hogy egyes vállalkozóknak lényegesen több adót kell befizetniük, de erre semmilyen hatása nem volt az önkormányzatnak” – közli a polgármesteri hivatal sajtóirodája. A kormány eddig arra kötelezte az önkormányzatokat, hogy egy adott ingatlan könyvelési értéke után vessék ki az adót. Az új adótörvénykönyv értelmében a kormány kitalálta az úgynevezett adózási értéket, melynek alapját az újjáépítési érték vagy az új felértékelés jelenti, és ennek megállapítására sincs semmilyen hatása az önkormányzatnak. „A kormánynak minden bizonnyal az volt a szándéka, hogy a kétes privatizációval szerzett ingatlanok tulajdonosaira, illetve a jogszabályok megkerülésével tulajdonra szert tevőkre, a fehérgallérosokra komoly adóterhet rójon ki. A jogszabály szándékával egyet tudunk érteni, de azzal korántsem, hogy ez elviselhetetlen legyen azoknak a vállalkozóknak is, akik munkahelyeket tartanak fenn, hoznak létre, akik hozzátesznek egy jobban működő társadalomhoz” – közli a sajtóiroda.

Továbbá arról is tájékoztatnak, hogy tavaly 5,4 millió lej volt betervezve a költségvetésbe adóbevételből, idén pedig ez várhatóan mindössze 4 százalékkal lesz több. „A következő évre vonatkozó adóval kapcsolatos döntést a lehetőségek szerint úgy próbálja meghozni a városvezetés, hogy kedvezőbb feltételeket teremtsen mind a természetes, mind pedig a jogi személyeknek” – írják.

Korábban az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) párbeszédet kezdeményezett Bunta Levente polgármesterrel, illetve nyolcvan vállalatvezető támogató aláírását gyűjtötték össze nyílt levelükhöz, amelyben a jelenlegi 1,3 százalékosnál alacsonyabb adókulcs elfogadását kérik. Nagy György, a szövetség elnöke kijelentette, nem politikai játszmát szeretnének űzni, hanem az udvarhelyszéki cégtulajdonosokat érintő problémákat akarják átbeszélni a polgármesterrel. Korántsem felbujtásról van szó, csak közös véleményüket nyilvánították ki korábbi levelükkel a cégtulajdonosok.

Rámutatott, már több vállalkozót is „megfélemlítettek” a hivatal munkatársai, mondván, hogy majd utánanéznek, miként adóznak, újraszámolnak mindent. Az UKKSZ vezetősége ezt elfogadhatatlannak tartja. A szövetség ugyanakkor továbbra is várja az újabb egyeztetéseket a polgármesterrel. Egyébként kikérték a hivataltól azt a tanácshatározatot, melyben a városatyák a helyi adókról döntöttek. „Továbbra is azt mondjuk, hogy nem feltétlenül a hivatal tévedett, hiszen novemberben fogadták el az adókkal kapcsolatos tanácshatározatot, ám azóta többször változtatott a kiszámítási módozaton a kormány” – mondta Nagy. Hangsúlyozta, a vállalkozók nincsenek a városvezetés ellen, sőt érdekük azt diktálja, hogy jó viszonyt ápoljanak a mindenkori vezetőkkel.

Ladányi Kinga, a Junior étterem ügyvezető igazgatója elmondta, több mint a duplájára nőtt az ingatlan adója a korábbi évhez mérten, vagyis 35 ezer lejről nagyjából 75 ezer lejre. „Ezt a pénzt kitermelni csak arra, hogy odaadjuk adóba, rengeteg. Nekünk már a 35 ezer lej kitermelése is nagyon komoly erőfeszítés volt, nem tudom, a 75 ezret hogy fogjuk kifizetni” – fogalmazott.

Pórul járt Szász Éva vállalkozó is, aki rámutatott: tavaly közel 170 ezer lej adót fizetett a Septimia Szabadidőközpont ingatlanjára, idén viszont közel 244 ezer lejre nőtt ez az összeg. „Mennyi jegyet kell eladni, hogy ezt kitermeljem?” – fakadt ki. Mint mondta, vállalkozása – amely hetven alkalmazottat foglalkoztat – a nyolc éve tartó építkezések miatt mai napig nem jövedelmező, így minden többletkiadás súlyos terhet jelent. Szerinte különösen felháborító, hogy egy fiatal vállalkozó kölcsönből – mert más lehetősége nem nagyon van – ingatlant vásárol, és máris ki kell fizetnie annak 1,3 százalékát adó formájában, anélkül hogy bármit is termelt volna. Úgy látja, a városvezetésnek adókedvezményekben kellene gondolkodnia, főleg induló vállalkozások esetén.

Egy másik udvarhelyi vállalkozó rámutatott, jelenleg több udvarhelyi cégtulajdonos érvényes ingatlanérték-becslési papírokkal rendelkezik, ám nagy valószínűséggel ők is kellemetlen helyzetbe kerülnek, miután lejár a dokumentumok érvényessége és újra ki kell számolniuk befizetendő adójukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés