
Fotó: Pál Gábor
A fülén sebesítette meg lőfegyverével az egyik támadóját Szőke László pénteken hajnalban. Az újságírót a székelyudvarhelyi lakhelye előtt hárman támadták meg, egyikük többször meglökte, majd lefejelte. Szőke ekkor rántott fegyvert.
2014. május 16., 14:062014. május 16., 14:06
2014. május 16., 15:472014. május 16., 15:47
A székelyföldi bűncselekményekről és bűnözőkről vezetett Fekete-fehér blog szerzőjébe az incidenst megelőzően egy kávézóban kötött bele a fenyédi 39 éves E. K. Sz. Az utóbbi az újságírót tette felelőssé, amiért jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek csalásért.
„A tömbház előtt három, nálam jóval megtermettebb férfi kötött belém. E. K. Sz. lökdösni kezdett, majd lefejelt. A további bántalmazást megelőzendő azonnal elővettem az engedéllyel tartott fegyveremet és rálőttem egy gumilövedéket. A fülén sebesítettem meg, majd kihívtam a rendőrséget” – nyilatkozta a Székelyhon.ro-nak Szőke László, akinek jobb szemtájéka sérült meg a fejeléstől.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivő-helyettese, Incze Miklós ismertette portálunkkal a rendőrség hivatalos álláspontját az üggyel kapcsolatosan. Mint mondta, „a tettlegességig fajuló nézeteltérést E. K. Sz. kezdeményezte, megfejelve a 43 éves székelyudvarhelyi Sz. L-t, aki önvédelemből használta a gumilövedékű fegyverét, a jobb fülén sebesítve meg támadóját. E. K. Sz. kórházi kezelésre szorul.” Mindkettőjük ellen eljárás indult, E. K. Sz. ellen bántalmazás, Szőke László ellen pedig jogtalan fegyverhasználat miatt.
E. K. Sz. egyébként egyike azoknak a csalóknak, akikről itt olvashatnak. Az ellene zajló perben született ítéletet április végén emelték jogerőre a marosvásárhelyi táblabíróságon. Csalásért 1 év és 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott 3 év és 10 hónap próbaidővel.
Súlyos közúti baleset történt vasárnap reggel Székelyudvarhelyen, amint arról korábban beszámoltunk, egy épületnek csapódott autójával egy sofőr. Mint időközben kiderült, az illető erősen ittas állapotban ült autóba.
Közúti balesethez riasztották a tűzoltókat és mentőket Székelyudvarhelyen vasárnap délelőtt. A balesetben érintett autóvezetőt eszméletlen állapotban szállították kórházba.
Hétfőn reggel aszfaltozási munkálatok kezdődnek a Bethlen Gábor utcában Székelyudvarhelyen – tájékoztat bejegyzésében a helyi polgármesteri hivatal. A kopóréteg terítése miatt több napon keresztül forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Sok ezer magyarországi fiatal táborozhatott az elmúlt években a magyar kormány segítségével felújított, Székelykeresztúrhoz tartozó sóskúti diákszállóban, akik ezáltal megismerhették Székelyföldet.
Ötszáz kocsánytalan tölgyet ültetett el a korábban elpusztult facsemeték helyett a Rotary Club székelyudvarhelyi csapata, valamint annak ifjúsági szervezete pénteken a Szarkakő aljánál. Az alkalmat az erdők világnapja szülte.
Sebességmérőket helyezhetnek ki Szejkefürdőre, hogy csökkentsék a balesetek számát, döntötték el csütörtökön a székelyudvarhelyi városházán szervezett találkozón.
Tűz ütött ki egy székelyudvarhelyi lakóház pincéjében csütörtök este, két esetkocsi is a helyszínre sietett.
Megkezdődik a tavaszi lombtalanítás március 23. és 27. között Székelyudvarhelyen, ez idő alatt a lakók kihelyezhetik a zöldhulladékot.
Bátorító és erőforrás-kereső alkalmat szervez a jövő héten a székelyudvarhelyi Egyedülálló Szülők Klubja azok számára, akik szeretnének megállni egy pillanatra, feltöltődni és új erőt meríteni a mindennapokhoz.
Sófalvi András régész-történész történelmi tematikájú kötetét mutatják be március 20-án, pénteken 18 órakor a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány több éves kutatómunka eredményeit összegzi a homoródszentmártoni templomvár esettanulmányaként.
szóljon hozzá!