
Fotó: Veres Nándor
250 ezer lejjel támogatja Hargita Megye Tanácsa a parajdi élményfürdő-gyógykezelő komplexum megnyitását. Az intézmény döntéshozó testülete erről hétfői ülésén határozott, amelyet Parajdon, az említett létesítményben tartottak.
2014. november 24., 22:222014. november 24., 22:22
A működés elkezdéséhez összesen több mint 600 ezer lejre van szükség, és a helyi önkormányzat az összeg háromnegyedének biztosítását kérte a megyei tanácstól. Ezt meg is kapta volna, de mivel idén, az év vége felé már csak az igényelt pénz valamivel több mint felének az elköltésére van lehetőségük, ennyit szavazott meg a testület. Bokor Sándor polgármester reményét fejezte ki, hogy ennek ellenére jövő tavasszal megnyílhat a központ.
A megye gazdasági fejlődését segítheti
Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke abbéli reményét fejezte ki, hogy egyre több közös terv, program valósul meg a térségben. „Azt szeretnénk, hogy ez a gyógykezelő központ mihamarabb elkezdhesse működését, és szerepe legyen a közvetlen környezete, a szomszéd települések, illetve az egész megye gazdasági fejlődésében. A polgármester úr segítséget kért, és lépnünk kellett. Köszönöm mindazoknak a segítségét a testületből, illetve a megyeházáról, akik kivették szerepüket ennek a hozzájárulásnak az előkészítésében – mondta a megyei tanács elnöke.
Belső munkálatok következnek
Az épület még 2010-ben elkészült a több mint hárommillió euró értékű beruházás révén – amelyhez a kormány biztosított forrást –, ám azóta sem sikerült beindítani, mert elmaradtak bizonyos belső munkálatok. A helyi önkormányzat a megyei tanácstól kért támogatást, amelyből többek között egy beléptetőrendszert, a gyógyvíz melegítésére és tárolására alkalmas berendezést, valamint a tusolók vizének melegítésére alkalmas napelemes rendszert helyeznek üzembe.
Tagdíj, sportgála és hóeltakarítás
A megyei tanács 2014. évi tagdíjaként ötezer lejt szavaztak meg a máréfalvi Kőlik Egyesület számára, 25 ezer lejt pedig az év végi Hargita Megyei Sportgála szervezésére. Elfogadták ugyanakkor a megyei tanács és a helyi önkormányzatok közötti, a megyei utak téli karbantartására vonatkozó szerződés modelljét. Erre azokon a szakaszokon van szükség, amelyek karbantartására nem akadt jelentkező a közbeszerzésen; a szerződés a 2014. november 25. és 2015. március 31. közötti időszakban érvényes.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!