
Fotó: Lukácsi Lehel
Az 1956-os forradalom áldozataira emlékeztek Székelyudvarhelyen csütörtökön, az esti órákban szervezett programokon.
2014. október 24., 10:282014. október 24., 10:28
2014. október 24., 10:292014. október 24., 10:29
Délután hat órától a debreceni Dolce Vita Énekegyüttes kamarakoncertjét hallgathatták meg az érdeklődők, majd este héttől Kelet felől jön a vonat… címmel Zayzon Ágnes történész és népdalénekes tartott történelmi előadást.
A fáklyás felvonulás majd egy órával később kezdődött a tervezettnél, de így is több mint százan meneteltek a Művelődési Háztól az Üldözöttek és áldozatok emlékművéhez. Ott mondott beszédében Novák Károly, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum történelemtanára úgy fogalmazott: „a forradalom és a szabadságharc ugyan elbukott, tankokkal taposták el, de akkor vették ki az első téglákat egy olyan tömbből, amely évek múlva végül összeomlott”.
Verestóy Attila szenátor hangsúlyozta, az akkori forradalmárok cselekedete példaértékű volt: mindarra, ami a múltból megmaradt, jövőt lehet építeni. Ezután elhangzott Márai Sándor Mennyből az angyal című verse, melyet Bota Adrien, a pedagógiai líceum tizenkettedikes tanulója szavalt el. A megemlékezés zárásaként a részvevők megkoszorúzták az emlékművet.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!