Fotó: Kristó Róbert
Sikeres volt az április ötödikén megyeszerte megrendezett beiratkozási nyílt nap, nagyon sok gyereket elvittek a szülei leendő iskolájába.
2013. április 08., 15:372013. április 08., 15:37
2013. április 08., 16:192013. április 08., 16:19
Az elmúlt hét péntekén rendezték meg a Hargita megyében ősszel előkészítő osztályt indító iskolák a következő tanévre vonatkozó beiratkozási módszertan újdonságának számító beiratkozási nyílt napot. A nyitott kapuk napján az előkészítő osztályos korú gyerekeket és szüleiket várták a tanintézetekbe, ahol megtekinthették az előkészítő osztályok tantermeit, azok felszereltségét, illetve az ősztől ezekben oktató pedagógusokkal is találkozhattak és elbeszélgethettek velük.
Porsche Éva, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség magyar tagozatos elemi oktatásért felelős tanfelügyelője a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezett nyílt napon vett rész, de mint elmondta, valószínűleg máshol is hasonló érdeklődés övezte az eseményt. Nagyon sok kisgyerek volt a nyitott kapuk napján, voltak, akik szüleikkel vagy nagyszüleikkel érkeztek, de olyanok is, akiket óvodapedagógusok vittek el leendő iskolájukba – mondta el a szaktanfelügyelő. A pedagógusok nagyon frappánsan mutatták meg a kicsiknek az iskolát, a negyedik osztályosok bábelőadással készültek az ősszel előkészítő osztályt kezdők szórakoztatására, de az iskola udvarán is zajlottak tevékenységek, amelyek mind azt a célt szolgálták, hogy a kisgyerekek ízelítőt kapjanak az iskolai életből – tájékoztatott Porsche Éva, hozzáfűzve, hogy játékos formában próbálták megkedveltetni az iskolát a kicsikkel, akik nagyon élvezték is a programokat.
A kisgyerekek szüleinek érdeklődése nagyon megoszló volt, az iskola logisztikai feltételeitől kezdve a tanintézetben dolgozó pedagógusokon át az ott tanuló gyerekekig minden érdekelte őket, természetesen el is beszélgethettek a tanítókkal – mondta el a tanfelügyelő, hozzáfűzve, hogy a nyitott kapuk napja voltaképpen egy reklámlehetőség volt az iskoláknak, és mindenhol meg is próbáltak élni ezzel, a tanintézet legszebb arcát mutatva meg a látogatóknak.
Az egységesen megszervezett nyílt napra első alkalommal került sor, noha a Hargita megyében működő iskolák nagy része már az elmúlt években is lehetőséget biztosított az óvodai csoportoknak arra, hogy betekintést nyerjenek az iskola életébe, ez korábban nem egységesen, nem azonos időben történt Hargita megyében.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
Kéthetes európai turnéra indul a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (Fili), a tízállomásos körút során több országban koncerteznek.
szóljon hozzá!