Megjöttek az új iskolabuszok

Elhozta a fővárosból a Hargita megyei tanfelügyelőség azt a három iskolabuszt, amelyet az oktatási minisztérium utalt ki a megye számára. Udvarhelyszéken két településre, Homoródszentmártonba és Székelyvarságra érkezett új iskolabusz, így a tanév második félévétől jóval könnyebbé válik a tanulók ingáztatása ezekben a községekben.

Széchely István

2010. december 28., 16:372010. december 28., 16:37

2010. december 28., 16:432010. december 28., 16:43

Hargita megyében több vidéki településnek is gondjai vannak a tanulók ingáztatásával, a megyei tanfelügyelőség december 14-ei vezetőtanácsi ülésén hozott döntés értelmében Homoródszentmártonban, Székelyvarságon és Gyergyóhollón van a legégetőbb szükség új iskolabuszra, így ezek a települések kapták meg az új szállítóeszközöket. Az iskolabuszok beíratási költségeit a tanügyminisztérium fedezi, a működtetési, javítási és üzemanyagköltségekről, illetve sofőr alkalmazásáról az önkormányzatoknak kell gondoskodniuk – közölte Ferencz-S. Alpár megyei főtanfelügyelő.

„Mihelyt be vannak íratva Hargita megyei rendszámmal, lehet használni a mikrobuszokat” – mondta el a főtanfelügyelő, hozzáfűzve, az már csak a jogosultak operativitásán múlik, hogy ez egy hónap lesz vagy kevesebb. A tanfelügyelőség csütörtökre, december 30-ára hívta be az érintett települések vezetőit és az iskolaigazgatókat, hogy az új iskolabuszok működtetésére és használatára vonatkozó szabályzatot aláírják, illetve egyéb adminisztratív teendőket elvégezzenek. Szintén ekkor határozzák meg az iskolabuszok új útvonalát – közölte Ferencz-S. Alpár.

Új útvonalak, órarend-módosítás

Székelyvarságon mostanáig nem volt iskolabusz, a legközelebbi tanácsülésen az új jármű, illetve ennek fenntartási költségei képezik majd a fő témát – közölte Tamás Ernő polgármester. Úgy lenne jó, hogy az iskolabusz működtetési költségeit a polgármesteri hivatal fedezze, a sofőrt pedig az iskola alkalmazza – mondta el a község vezetője, hozzáfűzve, hogy az iskolabusz útvonalára vonatkozóan több elképzelésük is van.

Homoródszentmártonban az újonnan kapott iskolabusszal kettőre bővült az ingázó tanulókat szállító járművek száma, így enyhültek a 12 falut számláló község ingáztatási nehézségei. Gondoskodnak az új iskolabusz fenntartási költségeiről, és valószínűleg a sofőrt is a polgármesteri hivatal fogja alkalmazni – közölte Kerekes Péter községvezető. Ugyanakkor azt is elmondta, remélhetőleg egy hónapon belül üzembe tudják helyezni az új buszt. Az útvonalakról ezután döntenek, és az órarendeket is módosítani kell, ugyanis az ingáztatási nehézségek miatt korábban meg kellett változtatni azokat – tájékoztatott Kerekes Péter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Tarr Zoltán: Magyarország felelősséget vállal a kisebbségben élő magyarokért

Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán: Magyarország felelősséget vállal a kisebbségben élő magyarokért
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Áldás a ködben: hamarosan „pihenőre térnek” a motorkerékpárok

A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.

Áldás a ködben: hamarosan „pihenőre térnek” a motorkerékpárok
2026. október 18., vasárnap

Tarr Zoltán a Madarasi Hargitán: Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére

Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.

Tarr Zoltán a Madarasi Hargitán: Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére
2026. október 18., vasárnap

XIV. Leó pápa: túl vagyok a kényes szakaszon, fokozatosan folytatom munkámat

Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.

XIV. Leó pápa: túl vagyok a kényes szakaszon, fokozatosan folytatom munkámat
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Idén eddig hat drónt lőttek le Románia légterében

A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.

Idén eddig hat drónt lőttek le Románia légterében
2026. október 18., vasárnap

Felerősödik a szél, kitart a csapadékos időjárás, a hegyekben havazhat is

Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.

Felerősödik a szél, kitart a csapadékos időjárás, a hegyekben havazhat is
2026. október 18., vasárnap

Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból a rendőrök

A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.

Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból a rendőrök
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Elhunyt Kollár Lajos magyar érsebész, orvosprofesszor

Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.

Elhunyt Kollár Lajos magyar érsebész, orvosprofesszor
2026. október 18., vasárnap

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án

Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án
Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án
2026. október 18., vasárnap

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án

2026. október 18., vasárnap

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között

Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között
Hirdetés