Megérkezett az első gólya Homoródszentpálra. Bár elhozta a tavasz hírét, az időjósok még havazásra és erős széllökésekre figyelmeztetnek.
2013. március 20., 17:502013. március 20., 17:50
2013. március 20., 18:022013. március 20., 18:02
Kedden érkezett meg az első gólya Homoródszentpálra – tudtuk meg Szabó Józseftől, a homoródszentpáli Madárvárta természetvédelmi terület gondnokától. Hozzátette, hogy általában ilyenkor szoktak visszajönni a vándormadarak, várhatóan a következő napokban a többi gólyafészek is benépesül. Szabó kérdésünkre elmondta, hogy a környéken szinte minden településen van gólyafészek, azonban Szentpált kedvelik legjobban a gólyák. „Könnyebben tudnak élelemhez jutni a tavak közelében, a víz körül a levegő is melegebb és a nádas védelmet biztosít nekik. Homoródszentpálon összesen húsz fészek van” – közölte.
„Mivel a gólya védett madár, ha bármilyen módon ártunk nekik, megbüntethetnek. Székelyföldön tudatosan óvják az emberek is a fészkeket, ha egy házjavításnál el kell bontani a kéményt, amin a fészek van, helyette egy oszlopot tesznek. Még a villamossági vállalat is védi a gólyákat, elővigyázatosságból állványokat helyeznek a póznák tetejére, hogy az áram ne üsse meg a madarakat” – tette hozzá a természetvédelmi terület gondnoka.
Bár a tavasz hírnöke, a gólya már megérkezett, a jó időre még várni kell. Szerdán délben az Országos Meteorológiai Szolgálat által kiadott értesítésben péntek reggel 8 órától szombat reggel 8-ig tartó erős széllökésekre, havazásra és hirtelen lehűlésre figyelmeztetnek – sárga kódjelzést adtak ki az egész országra. Csütörtök délután két órától péntek reggelig jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!