
Fotó: Farkas Antal
Mégis dolgozhatnak az egészségügyi asszisztensek és bábák a nyugdíjkorhatár elérése után, egészen 65 éves korukig – erről döntött a kormány kevesebb mint egy hónappal az intézkedés eltörlése után.
2014. május 20., 19:302014. május 20., 19:30
2014. május 20., 20:102014. május 20., 20:10
Elhamarkodott döntésnek bizonyult a kormány április végén meghozott döntése, mely szerint az egészségügyi asszisztensek és bábák nem dolgozhatnak tovább az állami egészségügyi hálózatban a nyugdíjkorhatár elérése után: egy múlt héten megjelent sürgősségi rendeletben a kabinet vissza is állította az előző gyakorlatot. Így a megvalósított munkaévektől és a nyugdíjkorhatártól függetlenül 65 éves korukig dolgozhatnak az asszisztensek és bábák.
Az egészségügyi minisztérium honlapján közzétett közleményben idézett Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter szerint az asszisztensek és bábák nyugdíjba küldésével vészesen csökkenne az egészségügyi intézményekben dolgozó asszisztensek száma, hiszen azok már most is személyzethiánnyal küszködnek. A sürgősségi rendeletbe foglaltak által az egészségügyi rendszer szükségleteit is szem előtt tartották, de még inkább azt, hogy a nyugdíjkorhatár szigorú betartása által érintett négyezer asszisztens tovább dolgozna az egészségügyi rendszerben – jelentette be a tárcavezető.
Mint azt múlt héten megírtuk, a székelyudvarhelyi kórházban az intézmény vezetése által elvégzett felmérés szerint tizenkét alkalmazottat érintett volna az április végén meghozott intézkedés, őket az év folyamán küldték volna nyugdíjba, amint elérték a nyugdíjkorhatárt. Az új előírás következtében a városi kórház káderosztálya megvizsgálja a szóban forgó eseteket – mondta el érdeklődésünkre Lukács Antal. A kórház főigazgatója azt is közölte, az új előírás nem jelent nagy változást, de így nem kell azonnal versenyvizsgákat kiírniuk az említett állásokra, az alkalmazottak tovább dolgozhatnak a kórházban 65 éves koruk betöltéséig, amennyiben az intézmény igényt tart munkájukra.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!