
Önkénteseket keres az immár ötéves, a Nagyító elnevezésű, középiskolás diákok iskolán kívüli fejlesztését célzó programját 2006 óta végző székelyudvarhelyi Prizma Egyesület.
2014. november 16., 20:042014. november 16., 20:04
Képzéseik iránt egyre nagyobb az érdeklődés, ám az egyesület több tagja családi okokból csak háttérmunkát tud vállani, és nem lehet jelen a hétvégi személyiségfejlesztő foglalkozásokon, ezért újabb tagok jelentkezését várják.
A német eredetű, Magyarországon is nagy sikerű Nagyító programot a székelyudvarhelyi csapat a szegediektől tanulta – a magyar városban régóta alkalmazzák ezt a módszert a diákok közösségi magatartásának kialakítására, önismeretük elmélyítésére, kommunikációs készségeik fejlesztésére, valamint a hatékony konfliktuskezelés mikéntjének elsajátítására. Székelyudvarhelyen 2006 óta szerveznek egész hétvégés, szakszerűen összeállított programot középiskolás osztályoknak, a lebonyolító csapat jogi státusát 2009-ben szerezte meg, Prizma Egyesület néven – avatott be a részletekbe Marosfői Katalin, a Nagyító program koordinátora.
Szomorú mutatók
Hozzáfűzte, ő pedagógusként érzi, mekkora veszteség a diákoknak, hogy a szakiskolai osztályokban nincs osztályfőnöki óra, ugyanis az biztosítana némi lehetőséget arra, hogy a diákok megismerjék egymást, közösséggé formálódjanak. Ehelyett gyakran már kilencedik osztályban beleragadnak egy-egy szerepbe, amelyből négy év alatt sem sikerül kilépniük – s mivel bizonyos problémáikkal nem tudják, kihez fordulhatnak, egy-egy komolyabb kudarcélmény már nem egy esetben öngyilkossággal végződött. Többek közt ezt a jelenséget is meg szeretné előzni a Prizma Egyesület, közel tizenöt fős csapatát is folyamatosan képezve, a hatékonyabb segítségnyújtás érdekében.
Játékosan fejlődni, távol a sulitól
Mint kiderült, az általuk elsajátított személyiségfejlesztő módszerek egyre népszerűbbek: a tavalyihoz képest majdnem duplázódott az igénylések száma az osztályközösségek részéről. A jelentkezés úgy zajlik, hogy az osztályfőnök felveszi a kapcsolatot az egyesület munkatársaival, akik ezt követően meglátogatják a közösséget az iskolában, és röviden bemutatják a Nagyító programot. Amennyiben az osztályt érdekli a képzés, közösen megfogalmaznak egy motivációs levelet, majd kiválasztják azt a hétvégét, amelyet alkalmasnak találnak a játékos foglalkozásokra. A program jellegzetessége, hogy a városon kívül zajlik jó hangulatban, kis- és nagy csoportokban: az egyesület önkéntesei által vezetett játékos feladatok során a részvevők jobban megismerhetik egymást és önmagukat is. A tematikus hétvégék az önismeretre, kommunikációra, párkapcsolati kérdésekre vagy pályaorientációra koncentrálnak. A hétvégék egymásra épülnek, ezért ideális esetben egy osztálynak a középiskolás időszak minden tanévére jut egy képzés.
Az elhivatottság a fontos
Önkéntes bárki lehet, aki elmúlt huszonkét éves és elhivatottságot érez a középiskolások személyiségének fejlesztésére, felnőtt életük megalapozására, évente kétszer tréningeken véve részt, hogy a foglalkozások lebonyolítására még jobban felkészülhessen. Aki szeretne a csapat tagjává válni, az első hétvégén csupán megfigyelőként vesz részt – így már kezdetben képet kaphat arról, milyen látványos egyéni és közösségi fejlődés megy végbe három nap alatt a diákokban. Ez a felismerés ugyanis erősen motivál – fejtette ki a programfelelős és férje, Levente, aki szintén a Nagyító program munkatársa. Önkéntesnek jelentkezni vagy további részletekről érdeklődni az udvarhelyinagyito@gmail.com drótpostacímen, illetve Marosfői Katalinnál lehet, a 0746–950901-es telefonszámon.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!