Megcsappant a kártyaigénylők száma

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Noha 2014-ben, a szaladókártya bevezetésének évében nyolcszáznál többen igényelték azt, tavaly már alig százra csökkent a kérelmezők száma. Idén csupán három érdeklődő volt a polgármesteri hivatal iktatóirodájánál – tény, hogy még csak ezután kezdődik a szabadidős sportok időszaka a székelyudvarhelyi stadionban.

Dósa Ildikó

2016. március 07., 12:522016. március 07., 12:52

2016. március 07., 13:152016. március 07., 13:15

Két éve kezdeményezte a Feel Good Sportegyesület a szaladókártya bevezetését azok számára, akik a székelyudvarhelyi sportpályán szeretnének szaladni. A 2014. május 1-jén indult programot nagy érdeklődés kísérte, az év végéig nyolcszáznál többen igényelték a kártyát. Tavaly azonban nagyon megcsappant a kártyaigénylők száma, egész évben alig százan nyújtottak be kérést a polgármesteri hivatalnál, ahol azt is megtudtuk, hogy a program kezdete óta beadott kérések alapján elkészített kártyák tíz százalékát még nem vették át az igénylők.

„Mivel az első évben sokan igényelték a szaladókártyát, segítettünk a polgármesteri hivatalnak az ügyintézésben, azonban tavaly nem sokan kérték a kártyát, ezért kiszálltunk a programból. A hivatal eddig betartotta a pályahasználattal kapcsolatos megegyezésünket, abban az esetben avatkozunk közbe, ha korlátozni fogják a pályahasználatot” – közölte Ilyés Loránd, a Feel Good Sportegyesület elnöke, utalva arra, hogy 2014-ben a hivatal rövid időre napi kétórás kötött programot vezetett be.

Noha a kártya bevezetésekor úgy határoztak, hogy csak szaladókártyával lehet használni a városi stadion futópályáját, ezt a pálya mellett zajló építkezések miatt nem sikerült ellenőrizni – közölte Benedek Árpád Csaba alpolgármester hozzátéve, hogy március elsejétől csak a teniszpálya melletti bejáraton lehet bejutni a pályára, és most már állandó őr van az elkészült épületnél, aki adott esetben a kártya meglétét is ellenőrizheti. A sportpálya naponta 7 és 22 óra között tart nyitva, ez idő alatt a versenyek kivételével bármikor használható. A versenyek programját minden hétfőn kifüggesztik a hátsó kapura.

A szaladókártyákat a polgármesteri hivatal iktatóirodájánál lehet igényelni. A formanyomtatvány mellett szükség van az igénylő személyi igazolványának másolatára, valamint egy nyilatkozatra, melyben a szaladni vágyó saját felelősségére kijelenti, hogy egészségügyi állapota megfelelő a választott sport gyakorlására, ugyanakkor betartja a sportpálya használati szabályzatát. Erre azért van szükség, hogy ha szaladás közben baleset vagy sérülés éri, a felelősség ne az üzemeltetőt, illetve a polgármesteri hivatalt terhelje – közölte az alpolgármester. A kártyákon feltüntetett lejárati idővel kapcsolatban elmondta, mivel minden kártyatulajdonos regisztrálva van, a hivatal által kiadott szaladókártyákat nem szükséges meghosszabítani, nem vesztik érvényességüket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon