
Fotó: Mihály Csaba
Számos lakásban elszakadtak a csapokra kötött flexibilis bekötőcsövek múlt héten egy székelyudvarhelyi, Függetlenség sugárúti tömbházban, miután egy vízszolgáltatási szünetet követően újra nyomás alá kerültek a vezetékek. A panaszok nyomán arra voltunk kíváncsiak, hogy ilyenkor mi okozhatja a problémát, és kit terhel érte a felelősség.
2016. április 11., 11:402016. április 11., 11:40
Teljesen elázott a konyhája, a parkett felpúposodott – mesélte lapunknak a tömbház egyik lakója, aki éppen párját vitte kórházba, amikor a vízszolgáltatási szünet véget ért és elszakadt konyhájában a nyomás alá került melegvíz-vezeték bekötőcsöve.
Az ügyben elsőként Bálint Major Áront, az Aqua Nova vízszolgáltató ügyvezető igazgatóját kerestük, hogy megkérdezzük, mennyire növekszik meg ilyen esetben a víznyomás, képes-e leszakítani egy csövet, és hogy a vízszolgáltató hogyan viszonyul az említett problémához. Az igazgató tudatta, nem a nyomás növekszik meg ilyen esetekben, hiszen az be van állítva az előírt mértéknek megfelelően, tehát egyenletes. Hozzátette, a szolgáltatóhoz nem érkeztek panaszok, ugyanakkor elmesélte, vele is megtörtént már, hogy egyhetes távollétében elázott a lakása, ezért lecseréltette a flexibilis csöveket rézre.
A szakember szerint leggyakrabban az okozza a problémát, hogy az emberek olcsóbb, gyengébb minőségű flexibilis csöveket szereltetnek be. Gábor Zsigmond székelyudvarhelyi víz-gázszerelő elmagyarázta, hogy amikor szünetel a vízellátás, levegő kerül a rendszerbe, majd amikor újraindul a szolgáltatás, a csőrendszerekben úgynevezett kosütés (folyadékütés, hidraulikus sokk) keletkezik, vagyis az érkező víz előrenyomja a levegőt, ez okozza azt a jól ismert ütésszerű szakadozást is, amit akkor tapasztalhatunk, amikor vízellátási szünet után megnyitjuk a csapot. Az olcsóbb gumitömítéssel ellátott, inoxhálós flexibilis csövek nem bírják el ezt a lökést, és elszakadnak – részletezte. Hozzáfűzte, az is előfordulhat, hogy eleve nem megfelelően van felszerelve a flexibilis cső, és így még könnyebben meghibásodhat.
Mint megtudtuk, szakadás leginkább a meleg vizes csőnél következhet be, mivel a gumitömítés hő hatására hamarabb elöregszik. Rugalmas vezetékből is vannak jó minőségűek, de jók még a réz- vagy inoxcsövek is. Egy helyi szaküzletben érdeklődésünkre azt is elmondták, hogy a csomagoláson ugyan nincs feltüntetve, de a szakemberek szerint ezeket a flexibilis csöveket kétévente kötelező módon cserélni kell. Éppen azért, mert elázhat a lakásunk, vagy akár a szomszédunkat is eláztathatjuk, érdemes elzárni a főcsapot, ha előre tudjuk, hogy elveszik a vizet, vagy akkor is tanácsos ezt megtenni, amikor hosszabb ideig nem tartózkodunk otthon – tanácsolják a szakemberek. Ugyanakkor azt is javasolják, hogy ellenőrizzük a csövek végeit, és ha legapróbb jelét is látjuk a rozsdának, cseréljük le azokat.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!