Szokásos mennyiségű szezonális influenza elleni oltóanyagot rendelt a szakminisztériumtól a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, de még nem tudni, mikor érkeznek a vakcinák. A tavalyi készlet egy részét el kell égetni.
2013. október 28., 19:002013. október 28., 19:00
2013. október 28., 19:452013. október 28., 19:45
Még nem tudni pontosan, mikor kezdődik a 2013–2014-es szezonális influenza elleni oltáskampány, ez rendszerint november elsején rajtol, de a szokásosnál melegebb októberi időszak miatt idén kitolódhat. A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság az ingyenes védőoltásra jogosultak száma alapján idén is a tavalyival azonos mennyiségű vakcinát rendelt az egészségügyi minisztériumtól, azaz mintegy harmincezer adagot – mondta el érdeklődésünkre Tar Gyöngyi, az intézmény vezetője.
Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a szaktárca mikor utalja ki a megyének az első adag oltóanyag-mennyiséget, illetve az sem ismert, hogy ezt a fővárosi Cantacuzino Intézetben gyártották-e le, amely nyár közepén kezdhette újra tevékenységét, miután korábban a gyártósorok elavultsága miatt felfüggesztették tevékenységét. Az oltáskampány szempontjából voltaképpen ez nem is fontos, hiszen ha nem belföldön gyártják le, akkor a szaktárca külföldről vásárol oltóanyagot – magyarázta Tar Gyöngyi.
A megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője azt is közölte, hogy a tavaly a megyének kiutalt influenza elleni oltóanyagkészlet egy részét meg kell semmisíteni, ugyanis a jogosultak egy része nem oltatta be magát. Pontosan nem tudta megmondani, mennyi vakcinát kell elégetni, de ezres nagyságrendű tételről van szó, ugyanis rendszerint a kampány során érkező harmincezer oltás első kiutalása, azaz tízezer adag vakcina fogy el teljesen Hargita megyében. Úgy tűnik azonban, hogy ez a mennyiség is olyan arányú átoltottságot eredményezett tavaly, hogy nem alakultak ki gócpontok a megyében, kevés volt az igazolt megbetegedés.
Az oltáskampány kezdetének egyébként nincs előre meghatározott időpontja, a szezonális influenza megjelenése, illetve a megbetegedés gyanújának előfordulási gyakorisága is befolyásolja a kampány rajtjának időpontját. Az ingyenes védőoltásra a gyerekek, idősek, krónikus betegek, öregotthonok lakói, az egészségügyben dolgozók, valamint a közintézmények és hatóságok alkalmazottai jogosultak.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!