Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy Udvarhelyszéken leginkább élő bárányt vásárolnak az emberek húsvétra, egyelőre viszont még sem az udvarhelyi állatpiacon, sem a városi nagypiacon nem kapható élő bárány. Udvarhelyszéken mindössze egy ideiglenes vágópont működésére kértek engedélyt, az is Alsósófalván van, Hargita megyében összesen öt ilyen jellegű engedélyt váltottak ki.
2010. március 30., 16:152010. március 30., 16:15
2010. március 30., 18:192010. március 30., 18:19
A bárányhús ára idén várhatóan kissé magasabb lesz a tavalyinál, mivel a húsvét korai időpontja miatt kisebbek a húsvéti bárányok. Ezt azonban még a húsfeldolgozásból, illetve árusításból élő szakemberek sem tudták megerősíteni vagy cáfolni. A piacok után egy helyi húsfeldolgozónál is érdeklődtünk, ahol azt közölték, hogy a bárányhús árát csak szerdán vagy csütörtökön tudják megmondani, ugyanis még nem érkezett meg az árú. Itt egyébként környékbeli majoroktól vásárolt bárányokat fognak árusítani.
Dr. Püsök László, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági hatóság szóvivője egyébként a vásárlóknak azt tanácsolja, ha nem élő bárányt vásárolnak, akkor az csakis olyan legyen, amelyet állategészségügyi felügyelet mellet vágtak le.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
szóljon hozzá!