
Hanem hova is kerülne a hulladék? Nos, bizonyos esetekben úgy tűnik, teljesen mindegy, hogy van-e vagy sem, a szemét a földre, a hulladéktároló mellé kerül. Emellett pedig már olvasónk sem tudott úgy elmenni, hogy meg ne örökítse.
2016. május 31., 19:302016. május 31., 19:30
Napi szemétdomb címmel küldött néhány képet szerkesztőségünkbe egy olvasónk, a fotók a székelyudvarhelyi Tamási Áron Lakástulajdonosi Társulás tömbházai melletti áldatlan állapotokat örökítették meg.
Az ott lakók naponta szembesülnek azzal a helyzettel, hogy illegális hulladékot hagynak a képen látható szeméttároló környékén – mondta el Zólya Attila, a társulás vezetője. Nem tudják, kik azok, akik oda viszik a hulladékot, mert a szemetelők olyan időpontokat választanak, amikor nincs nagy forgalom. Többnyire nem az ott élők hulladéka, hiszen volt rá példa, hogy nagy mennyiségű állati ürüléket találtak, ami nyilvánvalóan pajtatakarításból származott, de hagytak már ott tetemes mennyiségű levágott gallyat és építkezési törmeléket is – mesélte Zólya. Szerinte egy térfigyelő kamera kihelyezése jelentene megoldást.
Az eset kapcsán megkerestük a székelyudvarhelyi hulladékgazdálkodással megbízott vállalatot. Mint Koszta Attilától, az RDE vezetőjétől megtudtuk, napi rendszerességgel kiürítik a tárolókat, hetente kétszer pedig a gyűjtőpontok környékét is megtisztítják. Egyébként ők egyre ritkábban találnak illegális hulladéklerakásokat, és – tapasztalatuk szerint – csökkent a szemeteskukák körüli rendezetlen állapotok előfordulása is, köszönhetően a helyi rendőrség alkalmazottainak, akik naponta kétszer ellenőrzik a tárolók környékét, és felszólítják, majd megbüntetik a szabálytalankodókat.
A büntetés természetes személyeknek 100-tól 500 lejig, cégeknek pedig 1000-től 1500 lejig terjed, míg az építkezési hulladék lerakását 200-tól 1000 lejig terjedő bírsággal szankcionálhatják.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!