
A teljes Kárpát-medencét érintő gazdasági fórumon vett részt az elmúlt hét végén az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) a magyarországi Jászberényben.
2015. augusztus 12., 20:362015. augusztus 12., 20:36
„Mindenképp hasznos dolognak tartom, hogy részt vettünk a Jászberényben megrendezett gazdasági fórumon, hiszen ott rengeteg vállalkozót és gazdasági szakembert megismertünk, akikkel akár komoly együttműködések is létrejöhetnek a közeljövőben” – fejtette ki Nagy György, az UKKSZ elnöke, hozzátéve, hogy azt szeretné, ha a most jelen lévők mellett jövőre még több székelyudvarhelyi cégvezető és közgazdász képviselné a várost a rendezvényen.
Mint mondta, Jászberény térségében rengeteg a nagyvállalkozás (például a Samsung), azoknak pedig folyamatosan szükségük van a beszállítókra, ami még kiaknázatlan lehetőségeket tartogathat a székelyföldi cégeknek. A fórumon például kiderült, hogy Romániában jóval egyszerűbben lehet pályázatokat nyerni, mint Magyarországon – magyarázta Derzsi László, a Regio Consult Kft. vezető tanácsadója, aki maga is tartott előadást a témában.
Nagy György elmondta, a fórumon tapasztaltak nyomán azon is elgondolkodtak, hogy érdemes lenne hasonló nagyságrendű vállalkozói találkozókat szervezni Székelyudvarhelyen. Rámutatott, ezzel kapcsolatos elképzeléseiket meg is osztották magyarországi kollégáikkal, akik már most biztosították őket támogatásukról.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!