
Fotó: Veres Nándor
Leszakadt vasárnap éjjel az a függőhíd, amely a székelyudvarhelyi Budvár utcából biztosított gyalogos átjárást a Küküllő felett. Bár a híd eddig is rossz állapotban volt, nap mint nap sokan használták.
2012. október 23., 09:352012. október 23., 09:35
A II. Rákóczi Ferenc utca lakói elmondták, hogy ha a Budvárra akartak eljutni, ezen a hídon jártak át, illetve a Nagy-Küküllő másik partján lévő gyümölcsösökből almát, fát lopó tolvajok is rendszeresen használták.
Ottjártunkkor a leszakadt híd Budvár utcai végénél cigánygyerekek gyűjtögették a vízbe zuhant fa- és vaselemeket. A helyszínre kiszálló rendőr érdeklődésünkre elmondta, feltehetően vasárnap éjjel egy és két óra között szakadhatott le a függőhíd, a hatóságokat röviddel utána értesítették az esetről. Az ügyben vizsgálat indul, mivel egyelőre nem tudni, hogy rongálás vagy az idő vasfoga miatt omlott le a híd.
„Akik a túlsó parton, a kertészetben dolgoznak, azok vágták el. Már két éve mondják, hogy le fogják bontani, hogy a cigány ne tudjon átjárni. De nem baj, cigányokul átmegyünk, és addig csináljuk nekik a kárt, amíg új hidat nem állítanak” – fenyegetőzött György Ervin, aki az esetet jelentette a rendőrségen. A kertészetben dolgozó homoródszentmártoni Majláth Ernőtől megtudtuk, hogy az Elan Trio Kft. bérli a területet és működteti a kertészetet.
Majláth Ernő egyébként képtelenségnek tartotta, hogy a kertészet munkatársai rongálták volna meg a függőhidat, hisz ők maguk is naponta használták azt. Kérdésünkre Gönczi Dezső, az Elan Trio Kft. marketingfelelőse elmondta: nem érdekük a híd felszámolása, sőt az utóbbi három évben a vállalat saját költségén apróbb javításokat is végzett rajta. „Nem állítom, hogy valaki levágta, de nekünk is hasznos a híd. Most nem tudjuk, hogy mikor, ha egyáltalán tudunk elkülöníteni alapokat a visszaállítására” – tette hozzá Gönczi.
Tikosi László, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal műszaki igazgatója tőlünk értesült a történtekről. „Egyelőre meg kell vizsgálnunk a híd állapotát, s csak azután tudunk nyilatkozni arról, hogy mikor javítjuk meg a régit, illetve állítunk újat a helyébe. Egy ekkora munkálatot mindenképpen be kell ütemezni, elő kell készíteni és finanszírozni kell. Megoldjuk, csak az időpont nem biztos még” – magyarázta a városgazda. Azonban javítani már nem valószínű, hogy lesz mit, hisz a vízbe zuhant híd használható fa- és vaselemeinek már lába kelt.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!