Lelki-szellemi programok az udvarhelyi kápolnánál

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Urunk színeváltozásának napján mindazok, akik ráhangolódtak az ünnepre a székelyudvarhelyi Jézus-kápolnánál, megérezhették: személyes életünknél több a mindenség.

Molnár Melinda

2015. augusztus 09., 19:172015. augusztus 09., 19:17

A város egyik legértékesebb műemlékét a későbbiekben minden Jézus-ünnepen szeretné benépesíteni a Humán Reform Alapítvány és partnerei: a Szent Miklós-plébánia, valamint a Haáz Rezső Múzeum. A város programkínálatát is bővíthetnék általa, ugyanakkor belső változásra szeretnék ráhangolni a bekapcsolódókat.

A szentírási és egyháztörténelmi alkalmon az ég „színeváltozásának” is megélői voltak az ünneplők csütörtökön. Az augusztusi forróságot már a szentmise kezdetén eloszlatták a felhők, ám a prédikációra be kellett húzódniuk a kápolnába: a gyertyák és mécsesek fénye meghitté és egyedivé tette az ott tartott liturgiát. László Attila, a Szent György Egyházközség plébánosa homíliájában a Tábor-hegyi esemény üdvtörténeti jelentőségéről kifejtette: Jézus színeváltozása által nyilvánvaló lesz az ember számára, hogy Istent nemcsak értelmünkkel vagyunk képesek felismerni, hanem maga az emberi természet kap arra meghívást, hogy Isten hordozója legyen.

A jól felépített program előadásai összekapcsolódtak az Úr színeváltozásának üzeneteivel. Balla Ede Zsolt főszervező Jézus Szíve, Buda vára címmel mondáink üzenetéről beszélt. A Jézus-kápolna mondájában is tetten érhető az átlényegülés: jelképesen a tatár kán szíve alakult át Jézus szívévé. Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti lelkipásztor magával ragadóan beszélt a magyar Szent Koronáról, melynek felülnézeti öt zománcképén Pál apostol kivételével azokat az apostolokat láthatjuk az Úr körül, akik jelen voltak a Tábor-hegyen. Mátyás királlyá választásakor és későbbi megkoronázásakor az eget és a földet ugyanaz a kívánság hatotta át: az országlakók lelki változása visszaállíthatja az isteni akarat szerinti életet.

Miután a kisgyermekes családok megtekintették a Cimborák Bábszínház Mátyás királyunk megkoronázásáról szóló árnyjátékát, kis közösség maradt az imára. De az est folyamán örömmel láttuk, mennyire otthon érezték magukat a legkisebbek is: Elekes Botond és Buzsa János íjászati bemutatójának nem csak nézői voltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés