
Fotó: Kristó Róbert
Az udvarhelyszéki napközi otthonokban tapasztalták a legnagyobb problémákat a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szakemberei a szeptember 17. és 30. között tartott ellenőrzések során. Lejárt szavatosságú gyógyszert és élelmiszereket is találtak, de olyan helyen is jártak, ahol a gyerekek a padlóra helyezett matracokon aludtak.
2013. október 28., 18:272013. október 28., 18:27
2013. október 28., 19:092013. október 28., 19:09
A fogyasztóvédelmi felügyelőség illetékesei szeptemberben 41 Hargita megyei állami és magán napközi otthonban tartottak célirányos ellenőrzést: ezek közül 23-ban írásbeli figyelmeztetést adtak, 31-ben pedig bírságoltak is, összesen 155 ezer lej értékben. A megye tanintézeteiből összesen 34,5 kilogramm lejárt élelmiszert gyűjtöttek be. A felügyelőség közleménye szerint minden esetben a minimális büntetést adták, és egy napközit sem zártak be, bár néhol megtehették volna.
Körzetünkben a legsúlyosabbak a napközigondok
Udvarhelyszéken tíz intézményben jártak: két szentegyházi és nyolc székelyudvarhelyi napközi tevékenységének körülményeit vizsgálták. Ezek közül nyolcban észleltek problémákat, a megyében a legsúlyosabbakat – tájékoztatott Laurenţiu Moldovan, a felügyelőség igazgatója, hozzáfűzve, törvényellenes volna kiadnia a szóban forgó tanintézetek neveit. Egyik helyen 2011-ben lejárt szavatosságú gyógyszert fedeztek fel, de volt, ahol körülbelül tíz kilogramm garanciából kiment élelmiszert találtak. Az ételek, hozzávalók nem megfelelő hőmérsékleten történő raktározását, az étrend be nem tartását vagy kifüggesztésének elmulasztását, a gyerekek számára nem ajánlott ételek felszolgálását, illetve a konyha működéséhez szükséges egészségügyi engedély hiányát is tapasztalták több helyen is. Olyan napköziben is jártak, ahol ágyak sem voltak: a gyerekek a padlóra helyezett matracokon aludtak. További komoly gond, hogy több intézményben – az előírás ellenére – a gyerekeknek nincs külön poharuk, illetve azokat nem fertőtlenítik megfelelően. Mindezeken kívül nem mindenhol rendelkeztek a szülőkkel megkötött szolgáltatási szerződésekkel, a csoportok napi tevékenységéről pedig itt-ott nem tettek ki tájékoztatót.
Újabb ellenőrzések várhatók
Székelyudvarhely körzetében 45 ezer lej értékben szabtak ki pénzbüntetéseket, ám az egyenként ötezer lejes bírságokat 48 órán belül törlesztőknek mindössze 500 lejt kellett fizetniük. A problémás intézményeket körülbelül egy hónap elteltével újra meglátogatják, és ellenőrzik, hogy történtek-e változások. A közlemény szerint egyes napközikben ugyanazok a problémák évek óta fennállnak, ezért volt szükség ez alkalommal határozottabb fellépésre. Az illetékesek rendszeresen ellenőrzik a napközi otthonok működését, így amellett, hogy az eddig figyelmeztetett vagy megbüntetett intézményekbe ismét elmennek, azokba is ellátogatnak, amelyeket még nem sikerült megvizsgálni – hangsúlyozta a felügyelőség igazgatója.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!