
Fotó: Barabás Ákos
Befejeződött a felsőoktatási szakokra való beiratkozás a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett karán. Mindkét tanintézményben maradtak be nem töltött helyek, ezért ősszel is hirdetnek felvételit.
2015. július 26., 19:512015. július 26., 19:51
Összesen harmincöt diák iratkozott be a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyre kihelyezett óvó- és tanítóképzői karának nappali tagozatára, illetve további huszonnyolcan a távoktatást választották – tudtuk meg a tanintézmény titkárnőjétől, aki hozzátette, zökkenőmentesen zajlottak a beiratkozások, a jelentkezők közül mindenki felvételt nyert a főiskolára. Lakatos Zsuzsanna elmondta, az ingyenes helyek beteltek, már csak költségtérítésesek maradtak az őszi beiratkozásra (2 hely a távoktatásos, illetve 25 a nappali tagozaton), amelyet szeptember második felében fognak meghirdetni.
A MÜTF-ön indítandó szakok közül idén az agrármérnöki volt a legnépszerűbb, hiszen azon betelt a meghirdetett ingyenes helyek kilencven százaléka – fejtette ki Veres Hanga, a nyári felvételi koordinátora. Mint mondta, bár voltak érdeklődők a kereskedelem-marketing alapképzésen is – ahova csak a tanulási költségek megtérítése mellett lehetett beiratkozni –, az alacsonyabb számok arra engednek következtetni, hogy a hallgatók egyre nehezebben tudják finanszírozni tanulmányaikat. Csak állami támogatásos képzéseket hirdettek meg a turizmus-vendéglátás, illetve a könnyűipari mérnöki szakon, előbbi esetén a helyek hetvenhét százaléka, utóbbinál ötven százaléka telt be. „Sikeresnek tartjuk az idei felvételit, hiszen annak ellenére, hogy az érettségi diploma megszerzése nehéz feladat, és egyre kevesebben is próbálkoznak vele, intézményünk továbbra is népszerű a friss végzősök és tanulni akarók körében” – magyarázta Veres Hanga.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!