
Nehézkesen halad a Zöld Ház programban leadott kérések elbírálása, a 2010-es Hargita megyei pályázatoknak nagyjából csak a felét vizsgálták át mostanáig az Országos Környezetvédelmi Alapnál. A program idei rajtjának dátumát még nem lehet tudni.
2011. május 11., 13:152011. május 11., 13:15
2011. május 11., 15:322011. május 11., 15:32
Összesen 1295 kérést adtak le Hargita megyében a 2010-es Zöld Ház programra, ám ezeknek nagyjából csak a felét bírálta el mostanáig az Országos Környezetvédelmi Alap – tudtuk meg Bernádt Zelmától, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjétől.
A megújuló energiaforrásokat hasznosító fűtésrendszerekre nyújtott állami támogatást az igénylőknek kevesebb mint 20 százaléka kapta meg Hargita megyében, azaz 216 igénylő tette le az elszámolási iratcsomót, ami alapján a támogatási összeget utalják számukra. A közel 1300 pályázó 10 százaléka nem felelt meg az igénylési feltételeknek, többnyire formai hibák miatt utasították el kérésüket, ugyanakkor 573 kérés pozitív elbírálást kapott a környezetvédelmi alaptól – tájékoztatott Bernádt Zelma.
A megyei környezetvédelmi ügynökségnél még semmi biztosat nem tudnak a program idei rajtjának dátumáról és a megyének szánt költségvetésről sem, de az már biztos, hogy a múlt évhez hasonlóan idén is a megye lakosságszáma alapján határozzák meg a büdzsét. A költségvetési összeget csak akkor hozza nyilvánosságra a környezetvédelmi alap, amikor az idei programot indítja. A 2011-es Zöld Ház program finanszírozási útmutatója május 5-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben, a megyei környezetvédelmi ügynökségnél most vizsgálják, hogy a támogatás igénylési feltételei módosultak-e az elmúlt évhez képest. Ez ügyben jövő hétre ígértek tájékoztatást.
A Zöld Ház programban idén is 6–8 ezer lejes támogatást igényelhetnek azok, akik magánházuk melegvíz- és fűtésrendszerét napkollektorokkal, különböző fahulladékkal működő kazánnal, esetleg hőszivattyúval szeretnék korszerűsíteni. A 2010-es Zöld Ház programban országszinten Hargita megyében adták le a legtöbb ilyen jellegű kérést, az 1295 igénylés összértéke meghaladja a 7,7 millió lejt.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
szóljon hozzá!