Fotó: Thomas Campean
Egyik napról a másikra eltűnt az 1918. December 1. utca 1-es tömbházának kaputelefonja, az ott lakók közül csak azok tudnak bemenni az épületbe, akiknek megvan még a bejárati ajtó kulcsa. A rendőrségnek jelentették a különös esetet, egy új készülék 2800 lejbe kerül. Egy házban lakó udvarhelyitől ellopták a telefonját és pénztárcáját azok a kiskorúak, akiknek megengedte, hogy cseresznyét szedjenek a fájáról. A hölgynek legalább 340 lejes kárt okoztak ezzel.
2013. július 10., 16:072013. július 10., 16:07
2013. július 10., 16:162013. július 10., 16:16
Az 1981. December 1. utca végén lévő 1-es tömbházba most csak a hátsó bejáraton vagy a sarkon lévő üzleten keresztül lehet bejutni, mivel hétfőre virradóra eltűnt a kaputelefon. „Ezt a telefont húsz éve szerelték fel, csehszlovák gyártmány, alkatrészt már nem lehet hozzá kapni, így sajnos az egész rendszert ki kell cserélni” – mondta el a helyszínen Kovács Imre tömbházfelelős.
Az udvarhelyi rendőrségen azonnal jelentették az esetet, a rendőrök még aznap kimentek helyszínelni. „A gond csak az, hogy egy új kaputelefon 2800 lejbe kerül, a lakók meg azt mondják, hogy ők nem tehetnek a lopásról, és senkinek sem hiányzik most egy közel kétszáz lejes kiadás” – magyarázta a tömbházfelelős. Hozzátette, hogy huszonöt éve lakik a Kuvar-negyedben, de ilyen esetről még nem hallott.
Egy hónapja annak, hogy a református temetőkertből három gyerek bekérezkedett a szomszédos házhoz, melynek udvarán két magas cseresznyefa van. Az ott lakó idős hölgy engedett a kérésnek, és belement, hogy a 13–14 éves fiúk leszedjék a fáról a gyümölcsöt.
„Megsajnáltam őket, azt mondták, hogy a piacon 10 lej kilója a cseresznyének, és amúgy is olyan magas a fa, hogy én nem tudok rá felmászni, így megengedtem nekik, sőt létrát is adtam, hogy a fáról leszedjék a cseresznyét. Másnap is visszajöttek délután hét óra körül, akkor egyikük bekérezkedett a mellékhelyiségbe” – emlékezett vissza az asszony. Miután a gyerekek elmentek, akkor vette észre, hogy nincs meg a mobiltelefonja, sem a pénztárcája.
„Azonnal tárcsáztam a számomat egy másik telefonról, egy női hang szólt bele, de amikor bemutatkoztam, azonnal kinyomta” – mondta, majd hozzátette, hogy hiába hívta a szolgáltatót és kérte számának azonnali letiltását, mire ezt sikerült véghezvinniük, a tolvaj több száz lejre beszélt a telefonjáról. Összesen 340 lejt költött a számlára és egy új szerződésre, mellyel kapott egy telefont.
Friss hóréteg lepte be vasárnap délután a Madarasi Hargitát a szokatlanul hideg időjárás következtében.
Évekig eltart, amíg megépül a bögözi futballpálya öltözője, mivel évente csak egy-egy kisebb összeget különítenek el erre a beruházásra. Az épület falai ugyan már állnak, és a tetőt is megépítenék idén, de csak néhány év múlva fog befejeződni a munka.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
szóljon hozzá!